Orbán a járványt is be tudta illeszteni a populista mítoszba

podcast

Napokra vagyunk az első magyarországi koronavírusos fertőzöttek regisztrálásának évfordulójától. A magyar kormánynak már több mint egy éve küzd a globális, egy évszázada nem látott és elég kiszámíthatatlan egészségügyi válsággal, valamint az azt kísérő társadalmi és gazdasági válsággal.

A Pozitív mai adásában ezért három politológussal beszélgettünk arról, hogy hogyan lehet értelmezni és értékelni az Orbán-kormány elmúlt egy évét, a hozzáállását a koronavírus-járványhoz, és hogy miként kormányozta eddig át az országot ezen a történelmi jelentőségű válságon, sikeres volt-e a járvány kezelése a saját hatalmi céljai szempontjából.

Bartha Attilával, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével arról beszélgettünk, hogy vajon a populista vagy a liberális demokrata rendszerek tudták jobban kezelni a koronavírus-járványt. Bartha és kutatótársai szerint a populista kormányoknak vannak bizonyos előnyei, amelyek segítették a járvány kezelését, az ilyen kormányok, mint a lengyel vagy a magyar például amúgy is állandóan válságok kezeléséről beszél és szereti ezt a pózt, a társadalmi párbeszéd és egyeztetés mellőzése pedig gyorsabb reakciót enged meg ezeknek a rendszereknek. Hosszabb távon viszont a liberális rendszerek valószínűleg jobban tudják kompenzálni a járvány és az azt kísérő válság veszteseit.

Illés Gábor, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának adjunktusa szerint az Orbán-kormány viszonylag hamar rájött arra, hogy hogyan lehet a járvány kérdését behúzni abba a politikai logikába, amiben kényelmesen tud működni, beépítette a populista mítoszba, így a saját hatalmi céljaira ki is tudta használni a válság okozta lehetőségeket.

Szűcs Zoltán Gábor szerint viszont a járvány a folyton a politikai szempontokat figyelembe vevő, politikai logika alapján kormányzott rendszer gyengeségeire is rámutatott, amelyek akár meg is gyengíthetik a kormányt. Erre pedig nem kizárt, hogy az autoriter tendenciák erősítése lehet a válasz.

A témában Illés Gábor Körösényi Andrással és Gyulai Attilával közös tanulmányát, valamint Bartha Attila Kopasz Mariannával és Takács Judittal közösen írt cikkét a 2020 végén megjelent a Vírusba oltott politika című könyvben lehet olvasni, amelyet Körösényi András, Szabó Andrea és Böcskei szerkesztett. Szűcs Zoltán Gábor pedig a Mérce.hu-n írt cikksorozatot a témában, gondolatait pedig az Ellensúly folyóiratban megjelent cikkében összegezte.

A Pozitív adásait és a 444 többi podcastját megtalálhatod a Spotifyon, A Google Podcast és az Apple Podcast, és az Amazon Audible nevű szolgáltatásnak podcastoldalán is.

Legfrissebb podcastjaink

Dohánygyár #15: Vége az Otthon Start Programnak, indul a Wekerle+. És akkor most mi lesz?

Ki jár jobban, ki rosszabbul? Milyen szigorításokkal számoljunk? Milyen hatással lesz mindez a lakáspiacra? És az építőiparra? És még megannyi kínzó kérdés.

Diószegi-Horváth Nóra, Haász János, Botos Tamás
podcast

Dohánygyár #14: Eleve hendikeppel indul a jövő évi költségvetés, és még azt se tudjuk, mi fog történni

Múlt hét pénteken előbb megismertük a harmadik negyedéves GDP-adatot (ami keltett némi csalódást), majd megjelent a jövő évi költségvetés tervezete is. Akkor most örülünk?

Diószegi-Horváth Nóra, Haász János, Botos Tamás
podcast

Borízű hang #292: Kilencmilliárd Kisvárda határában, Harapófogó Dániel elnézést kér Kínától [rövid verzió]

Ki mennyit ülne Orbánért? NER-es csődhullám: Nanushka. Rogán Cili hány pont? Mbappé és a Liga becsicskul Kínának. Vas Gereben, Harapófogó Dániel, Maderspach Károlyné, öngyilkosság mozsárágyúval. A Dschingis Khan Mongóliában. Túl olcsó a benzin.

Bede Márton, Winkler Róbert, Uj Péter
podcast

Borízű hang #292 [hosszú]: Kilencmilliárd Kisvárda határában, Harapófogó Dániel elnézést kér Kínától

Ki mennyit ülne Orbánért? NER-es csődhullám: Nanushka. Rogán Cili hány pont? Mbappé és a Liga becsicskul Kínának. Vas Gereben, Harapófogó Dániel, Maderspach Károlyné, öngyilkosság mozsárágyúval. A Dschingis Khan Mongóliában. Túl olcsó a benzin.

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast

Tyúkól #72: Hol vannak a nők a tudományból? És egyáltalán, szeretnének ott lenni?

Küzdelem az előítéletekkel és a diszkriminációval – nagyjából erről szól a nők jelentős részének élete a tudományban. Anyák, pályakezdők, elismert kutatók kerülnek hátrányba a nemük miatt. Miért szorulnak ki a nők fontos tudományos területekről?

Kun Zsuzsi, Diószegi-Horváth Nóra
podcast