A FÁK moszkvai csúcstalálkozóján az örmény miniszterelnök az azeri elnök mellett ült a kerekasztalnál a Kremlben.
Az új iráni vezetés határozott hangot üt meg a szövetségesével szemben is.
Csak nyújtózkodott a kolléga.
Azerbajdzsán szisztematikusan dózerol Hegyi-Karabahban, az örmények után az emlékeiket is el akarják tüntetni. Az etnikai tisztogatást egy vak jogvédő próbálja a Nemzetközi Büntetbíróság elé vinni.
A százezres lakosság szinte az utolsó emberig távozott, amikor Azerbajdzsán tavaly szeptemberben katonai erővel elfoglalta Hegyi-Karabahot. A menekülő örmények étlen-szomjan, napok alatt tették meg az utat, maguk mögött hagyva házaikat, közösségeiket és temetőiket. A karabahiak nagy része most menekültként él. Az ő vendégeik voltunk Jerevánban.
Hazaárulónak tartják az azerieknek négy falut átengedő miniszterelnököt, a tüntetők összecsaptak a Parlamentet védő rendőrökkel.
Az örmények tüntettek, mikor az alku megszületett, de a kormány azóta sem lépett vissza.
Ezek szerint 12 évig tartott az azeri baltás gyilkos szabadon engedése miatti harag, júliustól közvetlen Wizz Air-járat is összeköti a két fővárost.
Az azeri fenyegetés után az örmény kormány önként mond le területekről, hátha megelégszik ennyivel Azerbajdzsán. Örményországban azonban így is sokan újabb háborúra számítanak, szerintük csak az éhes krokodilt etetik, ha engednek a zsarolásnak. Riport a Dél-Kaukázusból.
„Amennyiben komoly fenyegetést látunk irányunkban, komoly intézkedéseket leszünk kénytelenek tenni” – mondta az azeri elnök.
A két ország közötti határviták folytatódnak. Örményország hátrányból indul.
2025-ig kellett volna ott lenniük a békefenntartóknak, akiknek asszisztálása mellett foglalta vissza a területet Azerbajdzsán Örményországtól.
Egyszerre mondják, hogy még sosem álltak ilyen közel a tartós békéhez, és hogy napokon belül ismét háború törhet ki. A harcok kiújulásának elkerülése érdekében az örmények területek átadására kényszerülnek.
A miniszterelnök attól tart, hogy különben már hétvégén megtámadnák őket.
Nem kérnek a be nem avatkozó oroszokból.