Bayer Zsolt szerint pedig az ukrán elnök olyan, mint Gyurcsány.
A miniszterelnök azt is mondta: ma nem az a kérdés, mi lesz a klímával, hanem hogy mi lesz a családjainkkal.
Erőiket most a függetlenként elismert Doneck és Luhanszk megyék egészének megszállására koncentrálják. Ez elvben lehetőséget teremt a háború lezárására is, ha sikerrel járnak, azt a Kreml már elégséges sikerként kommunikálhatná.
Az Aeroflot fapados leánycégének 41 gépe helyett 25 jár ezentúl.
Nem véletlenül az internet sztárjai a tankot hazavontató ukrán parasztok.
Így emlékeztek meg az áldozatokról.
Ez volt az első és egyetlen komolyabb ukrán város, amit az oroszok a háború elején elfoglaltak.
Ideértve a katonákat, a fegyvereket és a harci járműveket.
Itt szállnak át a Moszkvából Kalinyigrádba tartó utasok. Kiállítást rendeztek nekik a litvánok, hogy megtudják, mi folyik igazából.
Úgy tűnik, hogy a háború leghihetetlenebbnek tűnő propagandasztorija tényleg igaz.
1964-ben gyártották a szovjet hadseregnek, eddig bírta.
Fogynak a szövetségesek.
Nem létező veszélyekkel harcol, nem létező pénznek örül, nem létező számokra hivatkozik a magyar kormány a háború kitörése óta.
Bruno Maçães napjaink egyik legfelkapottabb geopolitikai elemzője, és pénteken arról posztolt, hogy egyáltalán nem bonyolult megérteni, hogy mit miért tesz most a magyar kormány.
A Fidesz egyik legnagyobb szövetségese is csak csóválja a fejét.