Az amerikai elnök három napra érkezik Lengyelországba, ahol épp akkor gyűlnek össze a Bukaresti Kilencek is.
Az orosz külügyminiszter szerint összeköti őket „az Amerika-központú világrend határozott elutasítása”.
Marina Ovszjannyikova először beszélt arról, hogyan szökött meg a házi őrizetből.
A magyar kormány elmeállapota 2023-ban.
Úgy számolnak, hogy talán össze tudnak belőlük rakni nyolc működőképeset.
Két dolgozó is megsérült.
Miután a francia elnök Volodimir Zelenszkijt is kitüntette.
Az ukrán vezérkari főnök szerint a Kalibr típusú rakétákat a Fekete-tengerről lőtték ki.
Már akik túlélték a harcokat.
Egy óra alatt tizenhét rakétatámadás érte Zaporizzsját.
Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy Moszkva elrendelte-e a terv végrehajtását.
Az Amerikai Háborús Tanulmányok Intézetének jelentése szerint is megnőtt a hadműveletek száma a térségben.
Cobolyprém bunda és Breguet óra itt, „leválthatatlan” védelmi miniszter ott, eseménydúsan bonyolódik a belpolitika Ukrajnában. A folyamatos élénkülés is jelzi: az elit nem változik, háborús időkben sem szeretne megfeledkezni személyes és csoportos érdekeiről.
A magyar miniszterelnök több más, az oroszokkal szemben kevésbé kritikus állam- és kormányfő társaságában találkozott Zelenszkijjel.
Egy kis nosztalgia.