orosz-ukrán háború

Botrányt okozott Oroszországban, hogy a hadsereg mellett hirdették a helyi temető szolgáltatásait

Nem örültek az árukapcsolásnak.

Czinkóczi Sándor
képzavar

Háborús bűn, rakétaterror - így reagált a nyugat az ukrán kávézó lebombázására

Már 50 halálos áldozata van a kelet-ukrajnai Hrozában történt rakétatámadásnak, ami egy kávézót és egy boltot talált el. Nyugati kormányok szerint pont az ilyen orosz akciók miatt kell támogatni Ukrajnát.

Csurgó Dénes
külföld

Putyin szerint Prigozsinék gépe azért zuhant le, mert a Wagner vezetői berúgva-betépve kézigránátot dobáltak a fedélzeten

Az 1956-os magyar forradalomról pedig azt mondta, hogy az nem „színes forradalom” volt.

Herczeg Márk
háború

Putyin szerint az ukrajnai háború nem területi konfliktus

Az orosz diktátor állítása szerint Oroszország nem elkezdte, hanem befejezni igyekszik az ukrajnai háborút.

Herczeg Márk
háború

Orosz rakéta csapódott be a harkivi falu központjába, legalább 49-en meghaltak

Az áldozatok közt van egy hatéves kisfiú is.

Botos Tamás
háború

Orbán lejattolt Zelenszkijjel

A békepárti miniszterelnök az Európai Politikai Közösség granadai találkozóján váltott pár szót az ukrán elnökkel.

Herczeg Márk
háború

Zelenszkij: Európának egységesnek kell maradnia

Az ukrán elnök Granadában az Egyesült Államok politikai bizonytalanságára utalva felszólította Kijev európai partnereit, hogy maradjanak egységesek.

Herczeg Márk
háború

„A magyar ellenzék 2022-es szerepléséből megtanultuk, hogy a vizet lehetetlen összeegyeztetni a tűzzel”

Anna-Maria Żukowskát, az újbaloldali Lewica parlamenti képviselőjét Varsóban kérdeztük a közelgő választásokról, az ukrajnai háborúról és arról, hogy mit tanult a PiS-vezér Jarosław Kaczyński Orbán Viktortól.

Molnár Kristóf
interjú

Az USA több ezer lefoglalt iráni fegyvert és lőszert küld Ukrajnának

Pedig az ENSZ megköveteli a lefoglalt fegyverek megsemmisítését vagy tárolását.

Herczeg Márk
háború

OTP-ügy: Szijjártóék Magyarországra hívták az ukrán Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökséget

A külügyminiszter ki akar tárgyalni egy olyan megállapodást, ami garanciát jelent arra, hogy a jövőben sem kerül feketelistára az OTP, és nem teszik „önkényesen, nevetséges indokok alapján az OTP-t fel erre a listára”.

Herczeg Márk
háború

Hidrogénbombát robbantana Szibéria fölött Putyin legfőbb propagandistája, hogy megmutassa a Nyugatnak, és hogy a gyerekei se tudjanak annyit telefonozni

Margarita Szimonjan ötlete még a Kreml tetszését sem nyerte el maradéktalanul.

Horváth Bence
külföld

Távollétében 8 és fél év börtönre ítélték a háború ellen tüntető orosz tévést

Marina Ovszjannyikova az állami tévé híradójában tiltakozott a háború ellen, majd házi őrizetből szökött nyugatra.

Csurgó Dénes
külföld

Biden biztosította a nyugati szövetségeseit, hogy az USA folytatja Ukrajna támogatását

A lengyel államfő szerint az amerikai elnök biztosította őket „erős meggyőződéséről azt illetően, hogy a Kongresszus nem fordít hátat” Ukrajna további támogatásának.

Herczeg Márk
háború

Brüsszel szerint nincs döntés a magyar EU-s pénzekről, és alku sincs Ukrajnával kapcsolatban

Vera Jourová reagált arra, hogy Financial Times szerint Brüsszel feloldhatja az EU-s pénzek egy részének befagyasztását, cserébe Ukrajna támogatását kérik.

Herczeg Márk
eu

Szijjártó: Teljesen nyíltan megfenyegettem az EU-s nagyköveteket

Még a tavalyi országgyűlési választás előtt.

Tóth-Szenesi Attila
külföld