Zaluzsnij tábornok szerint a technológiai fejlettség patthelyzethez vezet a fronton. Az elhúzódó háború Putyinnak jobb, mert „Oroszország egy feudális állam, ahol a legolcsóbb erőforrás az emberi élet”.
Már két orosz városban toboroz az új Wagner.
Az olasz miniszterelnöknek vannak ötletei az orosz-ukrán háború megoldására, de a megfelelő pillanatra vár, hogy előálljon velük.
Az ukrán főparancsnok az első világháborúhoz hasonlító patthelyzet veszélyeire figyelmeztet.
A dél-koreai hírszerzés szerint egymillió tüzérségi lövedéket adtak át augusztus óta.
Még az orosz hatóságok sem tagadják, hogy ez történt.
Olekszandr Szirszkij, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka azt mondta, Bahmut térségében az orosz csapatok jelentősen megerősítették a katonai jelenlétüket, és védekezésről támadásra tértek át.
Pedig a Magyar Távirati Iroda így idézte a köztársasági elnököt.
Orosz férfiről van szó, aki Ukrajnának adott el titkokat és most hazaárulás gyanújával vették őrizetbe.
John Kirby szóvivő szerint golyófogónak használják az oroszok a képzetlen katonákat.
Orbán szerint ki kéne találni valami új tervet, addig nincs értelme pénzt küldeni, Fico pedig az ukrajnai korrupciótól félti a pénzt.
„A segélynek akadálytalanul és gyorsan kell eljutnia Gázába” - mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
Az MCC és a Drogkutató Intézet szakemberei kifejtették, miért jelent óriási veszélyt az ukrajnai marihuánalegalizáció. Volt szó Kalasnyikovokkal flangáló, drogfüggő veteránokról, Szent Ágostonról és a romlott Prágáról is, ahol füvet árulnak a boltokban.
A 27 éves Wittmann Rudolf korábban a francia idegenlégióban szolgált, és tavaly jelentkezett önkéntesnek.
Az államtitkár ezzel próbálta védeni Orbán Viktort, amikor a Putyinnal való találkozója miatt összeszólalkoztak az országgyűlésben.