Volodimir Vakulenkót nyolc hónappal ezelőtt hurcolták el otthonából egy „Z” jelzéses autóban.
Az ukrán first lady egy londoni konferencián beszélt erről.
Nem engedik be a tárgyalóterembe az ukrán külügyminisztert, amíg a kárpátaljai magyarok vissza nem kapják a jogaikat.
A költségvetési hiány orvoslására hiteleket kell felvenni.
Próbálják menteni a lakosságot, amelyet az orosz elnök megfagyasztana.
Kábítószer-birtoklás miatt került börtönbe tavalyelőtt, a Wagner-csoport innen szervezte be.
A katolikus egyházfő egyrészt népirtásnak nevezte a holodomort, másrészt arról beszélt, hogy bizonyos etnikumú orosz katonák kegyetlenebbek a társaiknál.
Például orosz-kazah együttműködésre számít a csúcstechnológia terén.
Orbán szégyeneként ír Novákról a „Számok - a baloldali álhírek ellenszere”.
„A verekedő gyerekeknél sem azt kell nézni, hogy ki adta az első pofont. A lényeg az, hogy nem szabad verekedni.”
Leonyid Szluckij más problémákat is érintett, amikor katonák szüleivel találkozott.
„Feleségként és háromgyermekes anyaként elborzaszt, ami a szomszédságunkban történik.”
2023 közepéig 60 gabonaszállító hajót indítanak útnak, Magyarország 3,5 millió dollárral száll be a projektbe.
Ezzelreagáltak arra, hogy terrorálammá nyilvánították Oroszországot.
Közvetítőkön keresztül oldják meg.