Az orosz energiaforrásoktól való függetlenedés a magyarok 84 százaléka szerint is fontos lenne.
Pénteken újra nekifutnak a tagállamok, hogy legyen mit bejelenteni az invázió évfordulóján.
Miután kedden hazaárulónak nevezte a katonai vezetést.
A korrupciómegelőző ügynökség szerint aktívan támogatják a megszállókat.
Március 31-i koncertjüknek a "Eurovision" címet adták, részben arra utalva, hogy idén, ha nem volna háború, Ukrajnában kéne rendezni a dalversenyt.
Közös fotó készült róluk a Bukaresti 9-ek és az amerikai elnök varsói tanácskozásán.
Olha és Tarasz eddig az egyetlen házaspár, aki együtt harcolt az ukrajnai háborúban. Történetük jól szemlélteti az ukrán társadalomban lévő, napról napra mélyebb szakadékot.
Biden azt mondta, a NATO minden centiméterét készek megvédeni, Novák szerint a béke iránti elkötelezettséget erősítették meg.
Szerinte az igazság az ukránok oldalán áll és dokumentumfilmjével ezt akarta megmutatni.
A veterán politikus elvileg a miniszterelnök szövetségese, mégis folyton ki akarja gáncsolni. Most azzal tett be Meloninak, hogy kijevi útja előtt nem sokkal arról beszélt, hogy Zelenszkij a hibás a háborúért.
Stephen Kotkin Sztálin életrajzírója, szovjet- és oroszspecialista történész. A New Yorkernek arról beszélt, hogy áll az ukrajnai háború, és mit lehet egyáltalán győzelemnek nevezni.
Sőt, inkább tűnik úgy, hogy egyszerűen nincs elég emberük a nyomás drámai fokozására.
Oroszország „nemzeti érdekeinek biztosítása" miatt.
„Bátorság, tisztelet, méltóság, szabadság, hazaszeretet, szolidaritás”, a külügyminiszterek a videóban ezekkel a szavakkal üzennek az ukránoknak.
Jevgenyij Prigozsin kijelentései belső viszályokra utalhatnak.