A Nemzeti Választási Bizottság nem engedélyezte, hogy erről népszavazás legyen.
Az Országgyűlés elnöke arra is kitért, hogy az indoklás nélküli hiányzásokat már nem tudja elfogadni, ezért bizonyos esetekben sor fog kerülni képviselői illetmény csökkentésre.
A BKTS Média Kft.-t júniusban alapították, nagyjából akkor, amikor a fideszes influenszer áttette a székhelyét az Országházba.
A miniszterelnök azt írta, hétfőn elfogadják az Alaptörvény 17. módosítását, a köztársasági elnöknek 5 napja lesz aláírni azt.
Gyurcsány Ferenc, Kósa Lajos és Hadházy Ákos is rajta van a listán.
Október 1-jétől beolvad a rendőrségbe.
A kétharmados többséget igénylő sarkalatos törvényt 135 igen, 44 nem szavazattal, 6 tartózkodás mellett fogadták el.
De szó lesz a parlamentben a polgármesterek juttatásainak csökkentéséről is.
Mindezt úgy jelentette be a tiszás házelnök, hogy jelezte, súlyos büntetéseket szabhatna ki ő is a Parlamentben készített lejárató videók miatt.
Az ideiglenes vezetést várhatóan szerdán nevezi ki az Országgyűlés Művelődési Bizottsága.
Miután pénteken megjelent a Magyar Közlönyben a módosított médiatörvény.
Május eleje óta 17 képviselő hiányzott a szavazások több mint negyedéről, közülük 14-en a Fidesz–KDNP frakcióiban ülnek, a házelnök azonban egyelőre nem szabott ki pénzbüntetést.
Közmédia, védett benzinár, vizsgálóbizottságok, gyűlöletkeltő reklámok, örökbefogadás...
Ezen felül nem kommentálja a javaslatot, hogy miként kezdeményezik megbízatásának megszüntetését.
A tervezetet öt napig lehet véleményezni.