Határozatlan ideig.
Akinél hétvégén vagy ünnepnapokon indulna be a szülés, annak 84 kilométerre, Miskolcra kell utaznia. A polgármester is nagyon felháborodott.
Bajára, illetve Kecskemétre kell menniük a pácienseknek.
„Kész, vége, egész egyszerűen nem tudom, hogy mi a megoldás” - írta a háziorvos.
Nincs orvos.
A szegediek a működőképesség határán vannak.
Megvonta az Orbán-kormány mérlegét.
Ilyenkor az NNK-nak kell másik szolgáltatót kijelölnie. Leginkább a szakemberhiány miatt van baj, bár ez ritkán derül ki az NNK határozataiból.
A miskolci kórház szerint ettől még Ózdon folyamatos a betegellátás.
A többi napon Budapestre vagy Debrecenbe szállítja a mentő a kismamákat.
Három másik intézménybe irányítják a kismamákat.
Bár bérvita miatt mondtak fel júniusban, visszatérésükkor nem kötöttek külön bérmegállapodást az intézménnyel.
A sürgősségi osztály dolgozói a kongresszus egészségügyi biztosításával kapcsolatos feladatokat látják el a rendezvény helyszínén és amennyiben szükséges, a Honvédkórházban.
Úgy látszik, találtak orvost.
Addig három másik kórház között osztják el a betegeket.