pálinkás józsef

Pálinkás József szerint a kormányzati sajtó nőellenessége a gyenge, elbizonytalanodott férfiak félelméből fakad

"A huszonegyedik század közéletének (politikájának) legnagyobb lehetőségét a nők erőteljes megjelenése fémjelzi majd,"

Botos Tamás
ÉLET

Pálinkás József szerint szükség van egy polgári, szabadelvű-konzervatív politikai formációra

Ő maga sem zárkózik el attól, hogy politikai pályára lépjen, a befogott orrú szavazókat szólítaná meg.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

14 éve fordult elő utoljára, hogy a Fideszben választhattak több jelölt közül a kongresszuson

Döbbenet, de négy alelnöki helyre öten pályáztak 2005-ben. Csúnyán el is bukott a merész önjelölt.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Pálinkás József szerint az értelmiség nagyobb veszteség a Fidesznek, mint az értelmiségnek a Fidesz

Szerinte Palkovics nem igazán érti, hogyan működik egy tudományos műhely, mivel eddig csak egy nemzetközi járműipari nagyvállalat fejlesztési menedzsereként dolgozott.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Pálinkás csalódott az egész magyar értelmiségben

Az MTA egykori elnöke szerint a kormány aljas módon zsarolja az Akadémiát, kár, hogy a magyar gondolkodók ilyen mimózák.

Tbg
tudomány

Pálinkás József szerint Gyurcsány vagy Bajnai sem mert volna olyan stílusban beszélni az MTA elnökével, mint Palkovics

Az MTA volt elnöke szerint az innovációs és technológiai miniszter méltatlanul viselkedik, és a stílusa kritikán aluli.

Herczeg Márk
politika

Ezt már tényleg nehéz elhinni: a CEU után Széchenyi Magyar Tudományos Akadémiáját is a levesbe aprítaná a kormány

Úgy tűnik, hogy átalakítás címszó alatt a kormány egyszerűen szétveri a magyar tudományos élet legfontosabb szereplőjét. Elmagyarázzuk, miért védik kedden élőlánccal az MTA-t a tiltakozó kutatók.

Tbg
TUDOMÁNY

Pálinkás: Azt, ami történt, úgy lehet megoldani, hogy az MTA megkapja 2019-re a kutatóintézetei működtetéséhez szükséges összeget

Szerinte elfogadhatatlan, hogy miközben az akadémiának van fenntartási kötelezettsége, a források máshol vannak.

Botos Tamás
politika

Pálinkás József: Ha az elit bunkó módon viselkedik, az az átlagember számára sajnos példaként szolgál

A tudós szerint nem az a kérdés, csődöt mond-e a kormány populista politikája, hanem az, hogy mikor.

Boros Juli
politika

Három éven keresztül rendszeresen keresték meg politikusok az Innovációs Hivatal vezetőjét, hogy nyerjen a pályázatuk

Pálinkás József szerint kétmilliárdig szaladtak el a kérések, de ő ezeknek nem tett eleget.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Pálinkás: Utasításos rendszerben igazán újat nem lehet kitalálni

Orbán válaszra sem méltatta, mikor megosztotta aggályait a miniszterelnökkel.

Botos Tamás
POLITIKA

Hé, nem kutatás kell, hanem innováció, hallják!?!?!?

Megvan Pálinkás József utóda a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal élén, gyorsan át is nevezik az intézményt.

erdelyip
politika

Miközben az MTA-val elbábozzák a vitát, a kormány csendben újabb tudományra szánt milliárdok elköltését vonta magához

Elhalasztották egy sor tudományos pályázat eredményhirdetését, a kutatócsoportok pedig most arra várnak, hogy Palkovics miniszter is rábólintson az eredményeikre.

erdelyip
politika

Tényleg kirúgták az „Orbán-ellenes tudományos elit” szószólóját a Innovációs Hivatal éléről

2015 óta vezette a 100 milliárd fölött rendelkező szervezetet Pálinkás József.

Botos Tamás
politika

Ejtették Orbán volt miniszterét, akit Bayer Zsolt az „Orbán-ellenes tudományos elit” szószólójának nevezett

Pálinkás József 2015 óta állt az NKFI élén, de nem értett egyet a kormány minden döntésével.

Boros Juli
politika