Palkovics László

Lovász László nem lát garanciát arra, hogy megőrizhetik az MTA és a tudományos élet függetlenségét

Palkovics László innovációs miniszter szerint nincs államosítás, a kormány koordinálni akarja a forrásokat, és hogy ki, hogyan kap pénzt, azt egy tudósokból álló bizottság dönti el.

Herczeg Márk
TUDOMÁNY

Palkovics Lászlót is elhívta a rendkívüli ülésre az MTA, miután a miniszter behúzta a költségvetésének felét

A kormány azzal magyarázta a lépést, hogy nagyobb összhangot szeretne a gazdálkodásban.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

„A CEU-ügy után ez újabb súlyos támadás a tudomány autonómiája ellen” – írják akadémikusok az MTA kutatóintézeteinek tervezett államosításáról

„A korábbi hasonló intézkedések ismeretében nem meglepő, de felháborító, hogy a kormány ezt a magyar tudomány teljesítőképességét alapvetően veszélyeztető támadást az MTA-val való egyeztetés nélkül, puccsszerűen vezette fel” – írja a Stádium 28 Kör.

Herczeg Márk
politika

HVG: Államosíthatják az MTA kutatóintézeteit

Az MTA vezetése rendkívüli elnökségi ülést hívott össze, mivel a költségvetés tervezete alapján 20 milliárd forint átkerülne Palkovics László minisztériumához.

Herczeg Márk
TUDOMÁNY

Palkovics: Jelenleg szakértők bevonásával vizsgáljuk, hogy valódi képzés folyik-e a CEU-n az Egyesült Államokban

Megnézték, most vizsgálják. A kormány a végtelenségig húzza a megállapodás aláírását.

Botos Tamás
oktatás

Váratlanul a kormány és a saját munkáját is bírálta Pölöskei Gáborné

A szakképzésért felelős helyettes államtitkár, aki 2017-ig a Kliket vezette, egy konferencián arról beszélt, hogy a „szakképzésben részt vevő intézmények elavultak”, a tanműhelyek megszűntek, és a szakképzésben hiányoznak a korszerű tankönyvek és a digitális tartalmak.

Herczeg Márk
oktatás

Palkovics, Altusz, és Kumin is hallgat a New York-i CEU részleg megtekintéséről

Annyira rendben volt minden, hogy aláírás helyett hallgat a magyar kormányzat.

Botos Tamás
oktatás

Rogán a politikai, Palkovics a pénzosztási főnök lesz

2010 és 2014 után először fordul elő, hogy nincs szuperminiszter Orbán új kormányában. Most nehezebb lesz bársonyszékből óriássá válni.

Magyari Péter
POLITIKA

Palkovics: A felsőoktatás az egyik legsikeresebb rendszerünk

Az oktatási államtitkár szerint a "magyar felsőoktatási intézmények attraktívak."

Botos Tamás
oktatás

Átvette a kinevezését Polt professzor

Az ELTE leszavazta, ezért a Közszolgálati Egyetemen lesz egyetemi tanár a legfőbb ügyész.

Urfi Péter
politika

Másfél milliárdot nyert közbeszerzéseken az államtitkár barátja

Ő volt az egyedüliként meghívott ajánlattevő, négyből négy tendert be is húzott. Az államtitkár szerint nincs ebben semmi különös.

Albert Ákos
POLITIKA

Palkovics: A kormány szeretné a magyar felsőoktatási rendszert minél nemzetközibbé tenni

Az oktatási államtitkár ezt nem a CEU-törvény, hanem az Iránnal kötött kutatási-szakmai együttműködés kapcsán mondta.

Botos Tamás
oktatás

Velencei Bizottság: Sérül a jogállamiság a lex CEU miatt

Palkovics László oktatási államtitkár szerint "összességében pozitív" a testület jelentése.

Magyari Péter
politika

Palkovics László kedden másodszor is elmondta, hogy magyar oktatás = siker

Egy friss OECD-jelentés kapcsán sorolta fel a jobbnál jobb híreket.

Bede Márton
oktatás

Palkovics László: Az oktatásban minden rendben, de még ennél is jobb lesz

Szerinte sikerült pótolni a pedagógusokat, egyre vonzóbb a tanári pálya, készül az új NAT, és kiválóak a nyelvtanárok.

Bede Márton
oktatás