papucs

Német bíróság: A Birkenstock nem művészet

Nekik kellett kimondani, hogy a papucsok csak kényelmes lábbelik.

Fődi Kitti
DIVAT

A Birkenstock perli a papucsait másoló cégeket

Szerzői jogok megsértése miatt indítottak három pert, szeretnék, ha iparművészeti alkotásként ismernék el papucsaikat és szandáljaikat.

Mészáros Juli
KULTÚRA

Még szinte be sem tört, de már földbe is állt a Birkenstock az amerikai tőzsdén

Pedig igazi divatikonná avanzsált nemrég.

Diószegi-Horváth Nóra
DIVAT

Magyar turistát kellett kimenteni a horvát hegyekben

A túrázó papucsban indult útnak, aztán eltévedt.

Fődi Kitti
külföld

Milliók kezdték isteníteni a papucsot, aminek a rondasága a lényege, és még nem is látszik, hol lesz a történetnek vége

A Birkenstock rászabadította a világra a rettenetes nagylábujjakat és a horrorkörmöket, aztán jött a világjárvány és egy mozifilm – és a rémes papucsból menő divatcikk lett. Részletesen elmeséljük, hogy hogyan.

Szily László
ÉLET

A járvány kezdete óta megduplázta eladásait a Crocs

Vesszen a stiló, éljen a kényelem!

Kiss Imola
DIVAT

Piacra dobták a rántottcsirkeszagú, illatosított KFC-s csirkecombbal díszített Crocsot

Pont amikor azt hitted, hogy ennél már nem lehet durvább.

Szily László
idióta rekordok

Lebukott egy berlini róka, aki nagy titokban ellopott 100 papucsot, így derült ki, hogy a németek fele Crocsban jár

Egy férfinek eltűnt a papucsa. Nem hagyta annyiban, lebuktatta a bűnös rókát.

Szily László
ÁLLAT

Az élet császára a siófoki férfi, akit nem érdekelt a Tour de Hongrie, simán áttekert papucsban a kijelölt versenypályán

Bárki is nyeri meg végül a versenyt, ő az igazi győztes.

Herczeg Márk
sport

Önparkoló papucsot mutattak be Japánban

A vendégházban van még önvezető asztal, és a tatami matracok is maguktól a helyükre találnak.

Boros Juli
tech

Megszületett az ellenszer korunk legkínosabb háztartási balesetére, ami még Orbán Viktornak is fáj

Legóra léptél már?

anarki
baleset

Flip-flop papucsban lopott

Herczeg Márk
bűnügy

"Visszakerült Tamásiba a Rittinger-féle tutyikészítő műhely"

Én sem tudtam, mi az a tutyi.

Tbg
KULTÚRA

Enyhe fingszag

Mi változott az irodában abban a tíz napban, amíg szabadságon voltam?

Király András
444