A miniszterelnököt kérdezik a parlamentben.
A törvény várhatóan június elején lép hatályba.
Ilyen döntésre még nem volt példa.
Sebők Éva így már összesen 22 milliónál jár, és 12 ülésnapról van kitiltva.
Kedden pedig megszavazzák, hogy meg lehessen vonni az EP-képviselő mandátumát, ha nem stimmel a vagyonnyilatkozata.
A Ferenciek terén indult Hadházy-féle demonstráció momentumos kezdeményezésre a Szabadság hídon folytatódott, ahol néhány tucatnyian leültek az úttestre, de a rendőrök elvitték őket. A hídfoglalás bő egy órán át tartott.
A főpolgármester a tizenötödik alaptörvénymódosítás után mondott beszédet a parlamenthez rendezett demonstráción. Szerinte a módosítás nem csak a Pride-ról, de a szabadságról és a méltóságról szól.
A kormánypártok ma újraírják az Alaptörvényt miközben a Momentum úgynevezett blokád alá veszi a parlamentet. Az események sűrűjében ott van tudósítónk, aki beszámol mindenről az utolsó vérig.
A fideszesek az ülés kezdetén megjelentek a munkahelyükön.
Az ember férfi vagy nő, készpénzhasználat, kábítószertiltás, települések önvédelmi joga és a gyermekek védelme – többek között ezek kerülnek be az alaptörvénybe. A momentumosok a Kossuth térre szerveznek tüntetést.
A miniszterelnök szerint jövőre szabad választások lesznek.
A bírság mellett a házelnök ki is tiltotta a Momentumot a Parlamentből. Az akcióban szintén részt vevő Hadházy Ákos 12 millió forintos büntetést kapott, valamint eltiltották 10 üléstől.
Tüntetés volt, miután a parlamenten villámgyorsan átment a Pride-törvény. Lánczi Tamás nem támasztja alá az állításait. Putyin és Trump telefonált. A legfontosabb hírek a 444 napindító hírlevelében.
A Momentum szervezett tüntetést, szerintük a kedden elfogadott törvény messze nem csak a Pride-ról szól. Alapot hoznak létre azoknak, akiket megbírságolnak a Pride-on való részvétel miatt.
Füstbe borult az ülésterem, de ettől még a fideszes többség megszavazta a módosítást.