Jó reggelt! Ez itt a 444 napindító hírlevele, benne a legfontosabb hírekkel. Kezdésnek itt van négy nagyobb anyagunk:
A több hírlevelünkre itt lehet feliratkozni.
A Pride betiltását lehetővé tevő törvényt rohamtempóban szavazta meg a parlament, a Momentum és Hadházy Ákos pedig füstbombával akciózott. Kocsis Máté szerint a füstbombázók hülyegyerekek. A Momentum tüntetést szervezett a Kossuth térre, ahonnan nagyjából 1000-1500 ember sétált át elfoglalni a Margit hidat. Hadházy szerint a Pride betiltásán túl a totális technofasizmus épül.
A kormány közben azt a jogi anomáliát is kiküszöbölné, hogy előbb tiltanak, minthogy elfogadnák az Alaptörvény-módosítást, ami lehetővé tenné a gyülekezési jog korlátozását. Az egyik államtitkár szerint pedig kitilthatják a középületekről a Pride-zászlókat is.
A Pride-ot gyermekvédelemre hivatkozva betiltó kormány épp a múlt héten adott József Attila-díjat egy költő-irodalmár-pedagógusnak, aki egy évvel ezelőtt azzal került be a hírekbe, hogy miközben gimnáziumi tanárként dolgozott, szexuális visszaélés bűntettének gyanúja miatt feljelentette őt a tankerület, a rendőrség pedig nyomozást indított. Mint megtudtuk, még mindig folyamatban van ellene az eljárás. A kulturális és innovációs miniszter nem sokkal a cikkünk megjelenése után visszavonta a kitüntetést.
Szijjártó a háború kitörésekor még sürgette, hogy Brüsszel kezdje meg Ukrajna integrációját. Ám azóta sok vér elfolyt az ukrajnai lövészárkokban, más szempontok kerültek előtérbe. De tényleg nettó aljasság lenne mindösszesen, ahova Orbán Viktor eljutott ukrajnailag? Gazda Albert szerint a konstelláció bonyolultabb.
Sulyok Tamás szerint Orbán poloskázása nem osztja meg a nemzetet, és a társadalmi békére sem veszélyes. Ehhez képest a Magyar Nemzet már rovarként ábrázolta Magyar Pétert és a tiszásokat. Már több mint 500 pszichológus és pszichiáter írta alá az agresszív, poloskázós közbeszéd elleni petíciót.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője szerint a 444 zömében külföldi támogatásokból működik, aminek ellentmond a lap által nyilvánosságra hozott gazdálkodási beszámoló. Ez Lánczi Tamást nem különösebben zavarja, szerinte ugyanis rejtett úton érkezik a támogatás, bár bizonyítékokat erről mindeddig nem közölt, és kérdésünkre sem kívánta tisztázni, pontosan mire alapozza az állításait.
Olaszliszkán kiterelték az esőbe ázni az iskolásokat, hogy 1848-'49 hőseire emlékezzenek, de szerencsére a KDNP-s polgármesternek és a fideszes képviselő-jelöltnek jutott ernyő. Politikai perpatvar lett a hegyvidéki március 15-i ünnepségből egy ott sem lévő fideszes képviselő kifakadása nyomán.
A TV2 nézői megnézhették, hogy Fekete Pákó kissé indulatosan szidalmazza Bálint Antóniát, aki épp a konyhában pakolt, és értetlenül nézett a férfira, majd visszakérdezett, hogy mi a probléma, mire Pákó azt mondta: „Ha nem lenne itt a kamera, vagy tévéműsor... egy nő nem beszél így velem... elintézlek egy másodperc alatt.”
Vlagyimir Putyin és Donald Trump másfél órán át beszéltek, és megegyeztek abban, hogy első lépésként az energetikai hálózat és infrastruktúrák elleni támadások felfüggesztéséről tárgyalnak majd a felek. Majd csak utána lehet szó az ideiglenes tűzszünetről. Putyin szóban egyetért a tűzszünettel, de kifogásol és feltételeket támaszt, mert még újabb területeket szeretne elfoglalni, véli Kaiser Ferenc a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense.
A tűzszünet után először Izrael arra hivatkozva indított átfogó, több száz áldozattal járó támadást a Gázai övezetben, hogy a Hamász nem volt hajlandó átadni egyes túszokat. Történelmi szavazáson módosították a német alkotmányt, átírták az adósságfék-szabályozást. Felfüggesztették a Dropkick Murphys Twitterét, miután a frontember lenácizta Elon Musk kedvenc, fekete MAGA-sapkáját.
Két nagyteljesítményű karaokehangfal egy kakasviadal-arénában.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője súlyos állításokat fogalmazott meg a 444-ről, de többszöri kérdésünkre sem támasztotta alá ezt bizonyítékokkal, sőt, szerinte ezt nem is kell bizonyítania. Lánczi Tamás önmagát egy autonóm állami szerv vezetőjének tartja, arra a kérdésre pedig, hogy mit csinált Habony Árpád cégében, azt válaszolta: semmi közük hozzá!
Három éve még támogatta a magyar kormány Ukrajna európai integrációját, ám ez azóta el van felejtve. Hiába lehetne tét nélkül jófejkedni, Orbán Viktor ez ügyben is a háborút választotta. Tisztán belpolitikai okokból.
A gimnáziumi tanárként is dolgozó költő-irodalmár ügyében a tankerület feljelentést tett, és a férfit kirúgta, mert felmerült, hogy minimum egy diákja és közte történt valami. A férfi tagad, a rendőrség még mindig nyomoz. Most József Attila-díjat kapott, a kitüntetést a kulturális miniszter adta át.
Putyin okosabb annál, hogy kerek-perec elutasítsa a tűzszünetet, látszólag egyetért majd sorolja a kifogásokat - mondta a 444-nek Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense a keddi Trump-Putyin telefonhívás előtt.
Füstbombával akciózott a Momentum és Hadházy Ákos, Orbán Viktor miniszterelnök be se ment.
Füstbe borult az ülésterem, de ettől még a fideszes többség megszavazta a módosítást.
„Ez a Pride-párti gyújtogatás csak az előszele volt annak, amire itt a külföldi finanszírozók készülnek.”
A Momentum szervezett tüntetést, szerintük a kedden elfogadott törvény messze nem csak a Pride-ról szól. Alapot hoznak létre azoknak, akiket megbírságolnak a Pride-on való részvétel miatt.
A független képviselő szerint a most elfogadott törvénymódosítás „nem egy lépés, hanem egy nagy ugrás a diktatúrába vezető úton.”
Ezzel elérhetik azt, hogy már a bejelentési kötelezettség előtt hatályba tud lépni az április 15-én elfogadásra kerülő Alaptörvény-módosítás.
„Elképzelhető, hogy a középületeken többé nem lehetnek olyan zászlók, amelyek nem kapcsolódnak szorosan az adott hivatal munkájához.”
Az EU emberi jogi biztosa szeretné, ha az államfő megvétózná a gyülekezési törvénynek a Pride ellehetetlenítésére alkalmas módosítását.
A rendőrség szerint jogellenes a demonstráció.
Budaházy György tagadja, hogy bűncselekményt követett volna el.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium közleménye szerint „az egyik díjazott valótlan nyilatkozatot tett” arról, hogy vele szemben „nincs folyamatban fegyelmi vagy büntetőeljárás”.
A két kiskorú lány a hittancsoportjába járt.
De micsoda két szó volt az!
A kérdést kedden be is nyújtották a Nemzeti Választási Bizottságnak.
Szerinte a szöveg jelenlegi formájában nem alkalmas rá, hogy Magyarország érdemben tárgyaljon róla.
Ezért nem kommentálja a beszédet.
A fideszes politikusok úgy nyilatkoztak, mintha a miniszterelnök csak Magyar Pétert nevezte volna poloskának, ráadásul a hangfelvételek miatt, aztán jött a pártlap, és világossá tette, miről van szó.
A petícióban azt írják, hogy „a dehumanizáció olyan pszichológiai mechanizmus, amely megnöveli az embertelen cselekedetek esélyét, és növeli a hajlandóságot arra, hogy az emberek elfogadják a verbális vagy fizikai agressziót”.
Szerencsére a KDNP-s polgármesternek és a fideszes képviselő-jelöltnek jutott ernyő.
Állami iskolák igazgatói és Azbej Tristan is aggódik, hogy Pion István költő egy slam poetry-előadása illetlen gondolatokkal terhelte meg a tanulóifjúságot.
Közben pedig több mint 4 milliárd forintnyi osztalékot vett ki a cégeiből
Mert Bálint Antónia jelezte neki, hogy ő is odamehet a fakanálért, és nem kell ezért egy másik nőt ugráltatni.
Poénkodásnak indult, per lehet a vége.
Több mint egy hónapja beszélt egymással a két elnök.
Putyin különmegbízottja a Roszatom állami nukleáris vállalat fejlesztését is Musk cégével, a SpaceX-szel együttműködve képzeli el.
Ez az első alkalom, amikor egy bíró korlátozta Musk árnyékelnöki tevékenységét, bár nem világos, milyen érdemi hatással lesz a bírói döntés az USAID-re.
Légicsapásokkal és harckocsikkal indított támadást az izraeli hadsereg, aminek több Hamász-vezető mellett számos civil áldozata is lehet.
Megvolt a leendő kancellár, Friedrich Merz első politikai győzelme, indulhat az 500 milliárd eurós haderő- és infrastruktúra-fejlesztési program.
Ken Casey szektatagokhoz hasonlította azokat, akik ilyen sapkát viselnek.
Mesteri zsírleszíváskampány! Hány Fuck NER-pólótól omlik össze a rendszer? Demográfiai pánik Kínában és Magyarországon. Kimentjük-e Dutertét, Hitlert, Goebbelst vagy Luddendorfot? A Bobby Liebling-mém részletes magyarázata.