Kövér 28 büntetéséből 27 jutott ellenzéki képviselőknek.
A Parlament környékén két hónapig repkedő és fotózó drónok egy új korszak előfutárai: a törvény felhatalmazásával színre lép Kövér, az esztéta, aki homlokzati erkélybeépítésekről fog dönteni.
Rekordrövid volt a parlament rendkívüli ülése, mert a kormánypárti képviselők nem akarnak arról beszélni, miért fogad be menekülteket az állam.
A Fidesz és a KDNP képviselői bojkottálták az 1300 menekült ügye miatt összehívott ülést.
Az ellenzék által kezdeményezett ülést Kövér László pont aznapra hívta össze, amikor a miniszterelnök Bécsben tárgyal.
A Jobbik azután kezdeményezte az ülésnapot, hogy Altusz Kristóf egy máltai lapnak elmondta: Magyarország csak a tavalyi évben 1300 menekültet fogadott be.
A baloldali pártok is támogatták Vona Gábor kezdeményezését.
A 168 Óra kérte ki frakciók költéseit.
Pechje volt, mert élőben adták, és egy felszólaló mögött hevert. Tény ami tény, a Brexit rohadtul unalmas téma.
Hadházy Ákos tartana közös sajtótájékoztatót az egykori külügyminiszterrel, de a házelnök nem járul hozzá.
Évről évre csökken a látogatási kísérletek száma.
Pontosabban egyszer belekotyogott képviselőtársa beszédébe, de csak annyit mondott: Ironman. Bíró Márk az Országház nagy túlélője.
Utolsót ülésezik az Országgyűlés idén, a Fidesz-KDNP határozatot fogadhat el a „Soros-terv végrehajtása ellen”.
Nekimennek a képviselők az Európai Parlamentnek, egy olyan ügyben, amit várhatóan már most csütörtökön elvetnek az EU-s kormányfők.