pdsz

Maruzsa: Milyen erkölcsi alapokon állnak azok a pedagógusok, akik nem tartják be a rájuk vonatkozó törvényeket?

Az államtitkár levelezik a sztrájkoló tanárokkal.

Herczeg Márk
oktatás

A PDSZ szerint a kormány megelégszik a minimálisan előírt 20 fokkal az iskolákban

A helyettes államtitkár egyik levelét értelmezi így a szakszervezet.

Szurovecz Illés
oktatás

A PDSZ „élő korfával” tüntetett az Emmi épülete előtt a tanárok elöregedése miatt

100 tanár tartott a magasba különböző színű lapokat aszerint, hogy az állományban lévők között az egyes életkori csoportoknak mekkora az arányuk.

Herczeg Márk
oktatás

A kormány EU-s pénzből fizetné ki a tanárokat, de lassan kifut az időből

„Egyértelművé vált, hogy a kormány saját forrásból egyetlenegy fillért sem akar beletenni a pedagógusbérek rendezésébe” – mondta a 444-nek a PSZ alelnöke az új kormány és a szakszervezetek első tárgyalása után. A nyitottság nagyobb, mint korábban, de konkrét megállapodások nincsenek.

Szász Zsófi
oktatás

Ellehetetlenítené a sztrájkjogukat, ne írja alá az új köznevelési törvényt, kérik a pedagógusok Novák Katalint

Azt szeretnék, hogy az új törvényt előbb vizsgálja meg az Alkotmánybíróság is, hogy összhangban van-e az Alaptörvénnyel.

Benics Márk
belföld

Levelet írtak Orbánnak a pedagógusszervezetek, folytatni szeretnék a sztrájktárgyalásokat

Kérik a kormányfőt, hogy jelölje ki ehhez a tárgyalópartnert.

Szász Zsófi
oktatás

Nem is az önálló minisztérium hiányzik legjobban a közoktatás megmentéséhez, hanem a politikai szándék

A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke szerint egyetlen ember akarata kell ahhoz, hogy az oktatási rendszer összeomlását visszafordítsák: a miniszterelnöké.

Szász Zsófi
oktatás

A PDSZ-nél megdöbbentek azon, hogy tényleg a belügy alá kerül az oktatás

Nem tudnak olyan országról, ahol így működne a közoktatás.

Horváth Bence
oktatás

A pedagógushiány miatt tizennéggyel kevesebb óvodai csoport indul Miskolcon

Az EMMI ezt álságosnak nevezte

Szász Zsófi
oktatás

Önálló oktatási minisztérium létrehozását sürgeti a PDSZ

A szakszervezet nyílt levelében mielőbbi béremelést is kérte miniszterelnöktől.

Rényi Pál Dániel
oktatás

Pár óra sztrájkért 3 napi bért vontak le egy budapesti tanártól

Kb. 36 ezer forintot.

Herczeg Márk
oktatás

A fizetés kiesése miatt egyre nehezebben, de kitartanak a tanárok

Sok iskolában hétfőn is folytatódott a sztrájk.

Szász Zsófi
oktatás

Retorziókról számolnak be a hétfői sztrájkban résztvevő pedagógusok

Van, ahol nyomtatványokat kérnek be, amiken a résztvevők adatai szerepelnek, máshol az elmaradt órákat megtartottként kell jelölni.

Benics Márk
oktatás

Sztrájkoltak a pedagógusok

Hiába tartja jogszerűtlennek a kormány, megtartják hétfői sztrájkjukat a pedagógusok. A kétórás munkabeszüntetést hosszú és eredménytelen tárgyalássorozat, egy bírósági döntés és napokon át tartó közleményháború előzte meg.

Szász Zsófi
oktatás

A szakszervezetek szerint a kormány jogellenesen próbálja akadályozni a hétfőre tervezett tanársztrájkot

A tankerületi központokból pedig kényszeríteni próbálják az igazgatókat.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA