A Belügyminisztérium így növelné a kompetenciamérés jelentőségét a diákok körében. Az eredmény az év végi osztályzatba is beszámítana rögtön két érdemjegyként.
A Pedagógusok Szakszervezete azután kérte a szabályok felülvizsgálatát, hogy sok szülő csak a hírekből értesült a bombariadókról.
„Nem azzal van a problémánk, hogy üldözni akarják a pedofilokat és el akarják őket kapni, hanem azzal, hogy ehhez gyerekeket használnak fel.”
Igenis és nem is. Totyik Tamás PSZ-elnök szerint optimizmusra ad okot, hogy idén 12 ezren jelentkeztek pedagógusképzésre, de érdemes a részletekre is figyelni, amelyekből látszik: a tanárhiány problémája egyelőre nem oldódik meg.
Az érdekképviseletek nem értik, miről beszélt Gulyás Gergely, amikor azt mondta, a szakképzésben dolgozók is kapnak emelést. A megjelent kormányrendeletben erről szó sincs – mondják.
Van olyan EGYMI, ahol összetolt zsámolyokon pelenkázzák a fogyatékossággal élő gyerekeket.
Pedagógushiány meg: oldva.
Hol vannak a pontos adatok?
És ezek még csak a 2020/21-es adatok.
A PSZ szerint lejáratás történik és a két oktatási szakszervezet ellehetetlenítése zajlik.
A BM azt vizsgálta, hogy a tankerületi igazgatók naprakész információkkal rendelkeznek-e a státusztörvénnyel összefüggő feladatokról.
Az államtitkár szerint szó sincs például arról, hogy 16 ezer pedagógus hiányozna a rendszerből. Rákérdeztünk az ellentmondásra, válaszoltak is.
Közleményekben üzenget egymásnak a PSZ és a Miniszterelnökség, utóbbi szerint a szakszervezet úgy ítéli el a Gulyás kijelentését, hogy közben egyetért vele.
Az Alkotmánybíróság szerint alaptörvény-ellenes lenne, ha a választók az oktatás problémáiról szavaznának.
Az intézményvezetők különböző trükkökkel igyekeznek betapasztgatni a hiányokat a rendszerben.