A múlt heti bombafenyegetések után sem tervezik felülvizsgálni az iskolai mobiltelefon-használat korlátozásáról szóló szabályozást, írta a Belügyminisztérium a Népszavának.
A Pedagógusok Szakszervezete a bombariadók után kérte a kormányt, hogy vizsgálja felül a telefonok elzárásának gyakorlatát. A PSZ szerint a szülők közül sokan csak a hírekből értesültek arról, hogy gyermekük iskolájában is bombariadó volt, és nem tudták elérni őket, hiszen a diákok telefonjai el voltak zárva. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a rendelet visszavonását követelte.
A minisztérium szerint ilyen esetekben „a gyermekek felügyeletéről és a szülők értesítéséről az iskolának kell gondoskodnia, ez nem a gyermek feladata, tehát a mobiltelefonok gyermekeknek való visszaosztása egy ilyen veszélyhelyzetben indokolatlanul lassítaná az iskolák kiürítését”. Azt írták, a vészhelyzet elmúltával az igazgatók döntik el, folytatódhat-e az oktatás, a mobiltelefonokkal kapcsolatban is „a döntésnek megfelelően járnak el”, valamint azt is, hogy a pedagógusok oktatási célra és ilyen helyzetekben is használhatják telefonjaikat, esetükben a jogszabály „csak a magáncélú használatot korlátozza.”
Múlt héten csütörtök reggel több száz magyar iskolában maradt el az oktatás bombariadó miatt, miután ismeretlen címről köremailben fenyegették meg az intézményeket. A bombafenyegetésekhez használt e-mail címmel előbb az orosz Yandexre regisztráltak, aztán pornóoldalakra. Bár többen is kifogásolták a rendőrség vizsgálati eljárását, az Országos Rendőr-főkapitányság végül 313 intézmény átkutatása után arra jutott, hogy mindenki biztonságban érezheti magát, az emailek mögött nincs valós veszély.
121 oktatási intézmény kapott fenyegető levelet.
A Yandex levélküldő szolgáltatását használták a több száz iskolát megfenyegető levél elküldéséhez, mégsem lehet még azt állítani, hogy putyini csoportok állnak mögötte. Miután nyilvános lett az e-mailcím, több iskolás is megköszönte a hirtelen érkező szabadnapot, de volt, aki inkább holnapra időzítette volna a matek témazáró miatt. Aztán regisztráltak vele pár felnőttfilmes oldalra.
Az iskolák átvizsgálásakor a hatóságok egyfajta fokozatosságot követnek, amelynek része, hogy a tanárok segítségével a rendőrök gyanús tárgyakat keresnek.
313 a kivizsgált intézmények száma. Volt iskola, ahova péntek reggel hívták a rendőrséget.