pest megye

Ahol van ellenzék, ott a közmunkások is fontosabbak a faluvezetés számára

Kutatók megvizsgáltak két magyar kistelepülést: az egyiket lassan egy évtizede vezeti a Fidesz számottevő ellenzék nélkül, a másikban működik a politikai váltógazdaság. A közmunkaprogramjaik között alapvető különbségek vannak.

Albert Ákos
társadalom

Több mint 100 településen áll le a szemétszállítás pénteken

A közszolgáltató kifutott a pénzből, az állami kukaholdig pedig nem fizet.

Czinkóczi Sándor
káosz

Egy magyar meleg párnak sikerült elintéznie, hogy itthon nevelhessék a kislányukat, akit egy kanadai béranya szült

Nagyon bonyolult és drága volt elintézni, de a magyar hivatalokkal meglepően jók voltak a tapasztalataik.

Czinkóczi Sándor
társadalom

Betegszállító furgon karambolozott Pest megyében

Három beteg megsérült, egy személyautó sofőrjét feszítővágóval kellett kiszabadítani.

Albert Ákos
baleset

Szél Bernadett: „A fideszesek azzal jönnek, hogy itt káosz lesz, meg összeomlik minden, hát, jelentem, már összeomlott az ország”

Az LMP miniszterelnök-jelöltje arról beszélt, hogy Orbán már végképp lezárná a demokrácia és a jogállam korszakát idehaza, és az EU kiveti magából azokat a politikusokat, akik nem tudnak viselkedni, késsel-villával enni.

Herczeg Márk
politika

Elkészült Ángyán József jelentése a Pest megyei földárverésekről

Újabb megye, ahol a kevesek jártak jól, többen ráadásul épp kormányközeli kevesek.

Horváth Bence
gazdaság

Több ezer hamisított óvszert foglalt le a NAV

Az adóhatóság szerint a kamukotonok akár egészségre ártalmas anyagokat is tartalmazhatnak.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

9 évet és 6 hónapot kapott a pedofil fociedző

Még 2009-ben kényszerítette szexre egyik 10 éves tanítványát egy Pest megyei iskolában.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Pilisvörösvár épített egy utat, de két telektulajdonos nem akar átadni 15 métert az önkormányzatnak, így két helyen is kerítés szakítja meg az aszfaltcsíkot

A magyar gógyi ezúttal Pest megyében szökkent szárba.

Herczeg Márk
közlekedés

Megöltek egy idős nőt Zsámbokon

A rendőrök egy 24 éves férfit fogtak el a környéken.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Uzsonna helyett HORRORT kaptak enni másodikosok egy Pest megyei általános iskolában

Csak erős gyomrúak kattintsanak a rekordgusztustalan szendvicsért!

Herczeg Márk
oktatás

Ónos eső miatt Budapesten és Pest megyében riasztás van

A budapesti kerületek is csúszósak, óvatosan a közlekedéssel!

Tbg
időjárás

Önkormányzati hivatalnokoknak és közmunkásoknak is telefonálgatniuk kell fideszes útmutató alapján a népszavazás sikeréért

Egész héten mennek a telefonhívások munkaidőben, de még szombaton is dolgozniuk kell a Pest megyei kistelepülés hivatalnokjainak.

kasnyikm
politika

Földbe csapódott egy repülőgép Pest megyében

Czinkóczi Sándor
baleset

Szentlőrinckátát nem érdekli, hogy Pest vagy Jász-Nagykun-Szolnok megyéhez tartozik-e

A 9 százalékos részvétel miatt érvénytelen lett az erről szóló népszavazás. Ami amúgy is lényegtelenné vált.

Herczeg Márk
politika