pintér attila

Egyetlen saját nevelésű játékos lépett pályára a Puskásban

Az NB II-ben kötelező két 21 év alatti játékost a pályára küldeni. A felcsúti focistagyárban nem akadémistákkal teljesítik a kvótát, inkább máshonnan szerződtettek fiatal játékosokat.

Haszán Zoltán
futball

Pintér Attilával meccset nézni Felcsúton

Nem akartak beengedni minket a Pancho Arénába, aztán a fotózást akarták megtiltani, de jobban jártunk így, mert Pintér mester mögött élvezhettük a miniszterelnök és a miniszter csapatának a meccsét.

Haszán Zoltán, Botos Tamás
sport

Valami hiba csúszott a miniszterelnöki mestertervbe Felcsúton

A futballakadémiának nevezett Puskásnál nem bíznak a fiatalokban, inkább mindenhonnan összevásárolnak játékosokat. Pintér Attila elkezdte száműzni a saját nevelésű focistákat a Puskásból.

Haszán Zoltán
futball

A Felcsút elkezdte felvásárolni a fél NBI-et

Haszán Zoltán
futball

Hibátlanul működik a felcsúti akadémia: a Fradiból igazoltak az NBII-be

És még legalább öt kiszemelt játékosról tudni, miközben senki sem távozik a Puskástól.

Botos Tamás
sport

Felcsúton annyi a pénz, hogy akár a Fradi csapatkapitányát is a másodosztályba csábítják

Eddig sem volt gyenge a Puskás kerete, de Pintér Attila még vásárolna.

Haszán Zoltán
futball

Mezőkövesden már tudják, ki az Év Embere 2016-ban

Hát persze, hogy Pinyő mester, aki jövőre a Puskás Akadémiát fogja feltámasztani.

Tbg
futball

Lenyúlta a Felcsút Pinyőt, a Mezőkövesd megmentőjét

A sors és Mészáros Lőrinc újra a másodosztályba vezérelte Pintér Attilát.

Czinkóczi Sándor
káosz

Pintér Attila lehet a Felcsút új edzője

Ezt pletykálják a fodballvilágban.

Sarkadi Zsolt
sport

Pintér Attila lett az év embere Mezőkövesden

A Zsóry-FC vezetőedzőjének díjára ellenszavazat nélkül mondott igent az önkormányzat.

Sarkadi Zsolt
sport

Pintér Attila csapata eltángálta a Videotont

Botos Tamás
sport

Mondjuk ki: bántják Pintér Attila és Tállai államtitkár úr csapatát a bírók

Előbb vasárnap, aztán szerdán is. Kinek áll ez érdekében?

Haszán Zoltán
futball

Csányiék nekimentek Pintérnek

Az MLSZ 100 ezer forintra büntette meg Pintér Attilát, mert a Mezőkövesd mestere a Diósgyőr elleni bajnoki lefújása után állítólag megfenyegette a bírót.

Herczeg Márk
futball

Pinyő mester: Az okos emberek pontosan tudják, mennyit tettem a magyar labdarúgásért

Na, ki okos itt, és ki nem?

Sarkadi Zsolt
sport

Pintér Attila már a téli felkészülést várja

Nem itt tartana a magyar bajnokság, ha tízmillió Pinyő hazája lennénk.

Horváth Bence
sport