Azoknak, akik aggódnak a hátrányos megkülönböztetés miatt, azt üzente, hogy bízhatnak a méltányos elbírálásban.
Menczer Tamás folytatta kocsmai hangvételű kampányát Magyar Péter ellen, miközben a francia kormány összeomlott, Dél-Koreában pedig saját magát sikerült megpuccsolnia. Hétvégi hírlevelünk.
A 279 oldalas dolgozatból legalább 78 oldal plágium.
Még a helyesírási hibákat is sikerült plagizálnia az egészségügyi miniszternek.
A plágium-ügy hatására a könyv nyomtatását leállította a kiadó.
Sandra Borch szakdolgozatának 20 százalékát más tudományos munkákból másolta.
Áll a bál Texasban. A ChatGPT valójában igen gyenge az AI által generált szövegek felismerésében, de lazán behazudja, hogy ért hozzá.
Majdnem örökre abbahagyta a zenélést, de mégsem.
Ügyes.
Szerda reggel derült ki, hogy a józsefvárosi képviselőtől is plagizálhatott az öt tanárt kirúgó tankerületi vezető.
Az öt tanárt kirúgó elnök erkölcs és etika szakos pedagógusként végzett.
Florin Roman szerint médialincselés áldozata lett.
Egy luxemburgi portál szerint Xavier Bettel 56 oldalas diplomamunkájában mindössze két olyan oldal van, ahol nem plagizált semmit a szerző.
A Snopes köszönetet mondott az őket leleplező írás szerzőjének.
A 168 órának részletesen elmeséli, hogy hogyan nem interjúvolta meg Scarlett Johanssont a Nők lapjának, majd egyáltalán nem érti, hogy ez miért baj.