Hétvégi olvasnivalók agyrohasztó kampányokról, önpuccsokról és online csalókról

reggel 4

Jó hétvégét! Szombatra összegereblyéztük a hét nagyobb anyagait, videóit és podcastjeit. Nem ez az egyetlen hírlevelünk, itt lehet csemegézni. Nézzük, mitől rohadt le az agyunk:

Miért ideges?

A Fidesz arra alapozza kampányát, hogy Magyar Péter lenézi a nőket, agresszív és erőszakos. Elemzők segítségével megvizsgáltuk, miben különbözik Orbán Viktor és Magyar szexizmusa. Róna Péter, a 21 Kutatóközpont vezetője szerint könnyebb dolga volna a Fidesznek, ha lennének országosan ismert és népszerű női politikusaik, mint annak idején Novák Katalin és Varga Judit.

A Fidesz kampányának központi szereplője, Menczer Tamás, a Fidesz szóvivője korábban azzal védte főnökét, hogy ő többször is látta már a miniszterelnököt nőkkel beszélni, majd pár nappal később kocsmai stílusba állt bele Magyarba egy pécsi gyermekotthon előtt.

Menczer és Magyar a pécsi gyermekotthonnál.

Beckett, Ionesco, Tom Stoppard és Déry Tibor közösen sem írtak volna ilyen jó abszurdot. Azt is megírtuk, hogy tervszerűen tavaly óta használják a Megafonnál az ellenzéki politikusok leidegesezését.

Kis hazánkban

Pécsi származású tudósítónk gyermekkorának fontos helyszínére érkezett Szijjártó Péter, hogy megnyugtassa az embereket, jövőre tényleg gazdasági növekedés lesz. A külügyminiszter épp moszkvai kiruccanásáról visszatérve beszélt a kétszínű Nyugatról és a leszakadó Délnyugat-Magyarországról.

Doktor lehet Orbán Balázsból, négyórás védés után a bírálóbizottság azt javasolta, kapja meg ezt a fokozatot. Orbán doktorija körül több kérdés is felmerült, tézisfüzete egy beosztottja gépén készült, Rácz András szerint pedig Orbán plagizált. Védése után ezekről is kérdeztük a miniszterelnök politikai igazgatóját, aki politikai nyomásgyakorlásra panaszkodott.

Forrás: 444

Gazdaság

Jövőre felbolydulhat az ingatlanpiac, ennek már az előszelét is érezni. Gazdasági podcastunkban Sándorfi Balázzsal, a Bankmonitor ügyvezető-alapítójával jártuk körbe az ilyenkor felmerülő kérdéseket. Mikor, miért és hogyan szabadultak el az ingatlanárak? Túlértékeltek-e az ingatlanok ma Magyarországon? Mi várható jövőre?

Varga Mihály pénzügyminiszter a költségvetésről beszél az április 11-i Kormányinfón.
Fotó: Bankó Gábor/444

A héten újabb negatív rekordokat döntögetett a forint, közben pedig lezajlott a parlament költségvetési bizottságban a 2025-ös költségvetés részletes vitája. A tervezett deficit az idei előirányzat több mint másfélszerese, de csökkenést jelenthet ahhoz a 4700 milliárd körüli összeghez képest, amekkora az államháztartás idei hiánya valóban lehet.

Választások, összeomlások, puccskísérletek

Kedd éjszaka minden idők legbénább puccskísérlete zajlott le Dél-Koreában. Az ország elnöke Jung Szogjol rendkívüli hadiállapotot jelentett be. A dél-koreai társadalom kiállásának köszönhetően perceken belül látszott, hogy itt már csak iszonyatos vérontás árán lehetne felszámolni az országban a demokráciát.

Jun lemondását követelő gyertyás virrasztás Szöulban
Fotó: PHILIP FONG/AFP

Franciaország recsegő-ropogó politikai és gazdasági helyzetben fordult rá az adventi időszakra, a francia törvényhozás megbuktatta a kormányt, amit az eurozóna is megérezhet. A Patrióták Európáért EP-frakció a magyar parlamentben tartotta első kihelyezett frakcióülését, itt a Marine Le Pen-féle francia szélsőjobboldali párt elnökét, Jordan Bardellát kérdeztük, aki bár nem kíván miniszterelnök lenni, de a baloldali jelöltek támogatását is kizárta.

Bár a romániai parlamenti választáson is előretört a román szélsőjobb, kormánykoalíciót a négy Európa-barát párt és a kisebbségek képviselői kötöttek, az elnökválasztást pedig alkotmánybírósági döntés szerint meg kell ismételni. A választás érvénytelenítése mögött olyan titkosszolgálati információk állnak, melyek szerint az oroszok beavatkoztak a választásokba.

Online csalások

A világjárvány óta megszaporodtak az online csalások. A hálózatok a közösségi médián keresztül cserkészik be áldozataikat. A Lakmusz a 444-el közösen az orosz-ukrán kitörése után Budapestre érkezett ukrajnai csaló luxusautója kapcsán mutatta be, hogy működnek az átverések mögötti céghálózatok, és hogy élik meg ezt az egészet a közszereplők, akiknek az arcukat használják a kampányokhoz.

luxusautó, ami 2022 tavaszán több hétig parkolt a IX. kerületi Bakáts téren, aztán kiderült, hogy egy ukrán csalóé

Idei termés

A Nem rossz könyvek is megérkezett az ünnepi időszakba: Ott Anna és Horváth Bence kedvenc idei megjelenéseikből gyűjtött össze jó párat a Nem rossz könyvek új epizódjában.

Kapcsolódó cikkek

Az „agyrohasztás” az év szava az Oxford szótárnál

A brain rot jött a rizz után. Érti, aki érti.

Haász János
ÉLET

„Orbán és Magyar is szexista, csak máshogy”

Bulvárosítás és a bizonytalanok távol tartása lehet a Fidesz célja azzal, hogy külön is becélozza a nőket Magyar Péter lejáratásakor - mondták a 444-nek elemzők. Magyar nyíltan, Orbán old school módon szexista. A Fidesz a hölgyekben tiszteli az anyát, viszont rengeteget rontott a nők helyzetén.

Windisch Judit
POLITIKA

Fidesz-fórumokkal és Tisza-gyűlésekkel robbant rá az országra a '26-os kampány

Olyan politikai lázban ég az ország, mintha nem lenne még másfél év a választásokig. Menczer Tamás pécsi fórumán férfias üzengetéssel, Magyar Péter veszprémi gyűlésén rendszerváltásra vágyó közönséggel találkoztunk.

Kiss Bence, plankog, Jelinek Anna, Kovács Bendegúz, Botos Tamás
video

A nagy Magyar-Menczer duett: ha nem látod, nem hiszed el!

- Ne idegeskedj! - NEM VAGYOK IDEGES!!!

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Miért ideges?

Bevett fegyverré vált a kérdés, ami minden eddiginél nyomorultabbá tette a politikai kommunikációt.

Herczeg Márk
nyelv

„Nemcsak a fejünk van kint a vízből, hanem elképesztő kéz- és lábtempóval úszunk előrefelé”

Szijjártó Péter egyenesen Moszkvából érkezett Pécsre, hogy megnyugtassa az embereket, jövőre tényleg gazdasági növekedés lesz. A miniszter a fideszes fórumon beszélt a kétszínű Nyugatról és a leszakadó Délnyugat-Magyarországról is, miközben Magyar Péternek is odaszúrt egyet.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Orbán Balázs megkaphatja a doktorit, ezt javasolja a bírálóbizottság is

Rácz András egyetemi tanár szerint plagizált Orbán Balázs, mikor nem hivatkozott egy közösen jegyzett cikkre, melyből több oldalnyi szöveget átemelt. Az opponensek szerint nincs plágium, de hosszan sorolták a szakmai kifogásaikat.

Windisch Judit
POLITIKA

Politikai nyomásgyakorlásra panaszkodott Orbán Balázs a doktori védése után

Orbán Balázsnak sokszor fel kellett tenni azt a kérdést, miért beosztottja gépén készült a disszertáció összefoglalója, mire hajlandó volt válaszolni rá.

Szász Zsófi, Windisch Judit
POLITIKA

Belemerültünk az itt élő kínaiaknak szóló újságba, és csuda dolgokat láttunk

Mi történik a Budapesten meghalt kínaiakkal? Mit mond Kövér László, Vitézy Dávid vagy egy kerületi fideszes polgármester a kínaiaknak, ha más nem hallja? És mit csinál a Nagy Kínai Lobbicég, amely miniszterekkel tárgyal titokban? Mindez elolvasható az itteni kínaiaknak szóló újságban, mi pedig elolvastuk.

Rovó Attila
külföld

Eljött Schmidt Mária kora

Schmidt Mária ante immortalis: az egyik legtekintélyesebb orbáni világmagyarázó az elmúlt hónapban akkora iramot diktált, hogy azt mindenki elismerheti Csurka István és Szájer József tisztelőitől az orosz demokratikus berendezkedés híveiig.

Herczeg Márk
filozófia

Schmidt Mária: Csurkát azért antiszemitázták, mert a zsidó szót máig nem lehet kiejteni, tabusítva van, és ő ezt a tabut megtörte

Hát, azt meg. A köztévén Lánczi Andrásék arról beszélgettek, hogy Csurka István nem is volt antiszemita, csak a média tolta bele ebbe a szerepbe, egyébként meg teljesen igaza volt.

Herczeg Márk
POLITIKA

Akkora hullám jön, amekkorára a szörfösök már fel szoktak készülni: felbolydul jövőre az ingatlanpiac

Kell-e mindenkinek saját lakás? És jövőre miből vesszük meg? Túl vannak értékelve a magyar ingatlanok? Podcast az ingatlanpiac rejtelmeiről.

Diószegi-Horváth Nóra, Haász János
gazdaság

Egymás után dönti a negatív csúcsokat a forint

Az angol font 500 forint fölé drágult, kétéves csúcson az euróár, történelmi csúcson a złoty a forinttal szemben. Lassan közelebb a történelmi mélypont, mint a kormány 2025-ös terve.

Haász János
gazdaság

Költségvetés 2025 – a szociális és a kulturális terület, sőt a felsőoktatás is vesztes lesz

A táppénzre, a családi pótlékra és a nyugdíjra költött kiadások aránya is alacsonyabb lesz, mint erre az évre tervezték. Visszaesnek az állami beruházások, tovább nőnek az államadósság kamatterhei. Szerdán a költségvetési bizottság tárgyalt a tervezetről.

Haász János
gazdaság

A demokrácia villámgyorsan legyőzte a bénácska K-puccsot – de ez hosszabb meccs lesz

Jun Szogjol elnök azt képzelte, az ötven évvel ezelőtti Dél-Koreában él, és minden hatalmat magához ragadhat. Tévedett. Az őt hatalomra juttató társadalmi elégedetlenség azonban ettől még nem szűnt meg.

Bede Márton
külföld

A francia törvényhozás megbuktatta a kormányt, amit az eurózóna is megérezhet

Megbukott a szeptemberben hatalomra került centrista-konzervatív kormány, Franciaország recsegő-ropogó politikai és gazdasági helyzetben fordult rá az adventi időszakra, és a hétvégi Trump-látogatásra.

Takács Lili, Szily László
külföld

Jordan Bardella nem kíván francia miniszterelnök lenni, de a baloldali jelöltek támogatását is kizárja

A Nemzeti Tömörülés elnöke a Patrióták kihelyezett frakcióülése után tartott sajtótájékoztatót. A 444 kérdésére tagadta, hogy szövetséget kötöttek volna a baloldallal a francia miniszterelnök megbuktatásakor.

Molnár Kristóf
POLITIKA

A parlamenti választáson is előretört a román szélsőjobb, de valószínűleg nem lesz kormányzóképes többsége

Az RMDSZ a korábbi választásoknál jobb eredményt ért el, de a szélsőjobboldali pártok is nagyot erősödtek. A mainstream pártok támogatása gyengült, de koalícióban még mindig kormányzóképesek lennének.

Takács Lili
külföld

Nagykoalíció alakult Romániában a szélsőjobboldal ellen, így az RMDSZ is kormányra kerülhet

Összefogtak a magukat Európa-barátnak tartó pártok és a kisebbségek képviselői.

Székely Sarolta
POLITIKA

Történelmi döntés a román elnökválasztás érvénytelenítése, az első fordulót behúzó Georgescu szerint államcsíny volt

A román politikai élet labirintusában könnyű elveszni, főleg a nagyon turbulenssé váló választási időszakban. Ezért összefoglaltuk, mit lehet tudni az elnökválasztás eredményeinek érvénytelenítéséről, és az ennek nyomán kialakult jogi és alkotmányos válságról.

Takács Lili
külföld

Egy éve rendőrök vitték el a legfontosabb munkatársát, ma az Európai Unió vezetője

December 1-je óta António Costa vezeti az uniós állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanácsot. A portugál politikussal szemben egy éve még korrupciós ügyben nyomoztak, ma viszont tőle várják az EU stabilitásának megteremtését. Munkájában segítheti, hogy még Orbán Viktorral is jóban van.

Molnár Kristóf
eu

A Budapest-Berlin fapados járaton is dolgozott az oroszoknak kémkedő csapat, akiket évek munkájával lepleztek le a britek

Szép nőkkel próbáltak meg orosz érdekeket sértő tényfeltáró újságírókat behálózni, orosz és kazah emigránsokat figyeltek meg, Európában gyakorlatozó ukrán katonák mobilját akarták feltörni. Londonban elkezdődött egy oroszoknak dolgozó öt fős kémhálózat büntetőpere.

Rovó Attila
külföld

Szíriában újrakezdődhet a polgárháború

Egy iszlamista milícia kihasználta Irán és Oroszország pillanatnyi gyengeségét, és elfoglalta Aleppót, az ország második legnagyobb városát. Ezzel ismét fellángolt az évek óta befagyottnak tűnő polgárháború. Egymással is vetélkedő fegyveres csoportok állnak szemben a vegyi fegyverek bevetésétől sem félő diktátorral, Bassár el-Aszaddal.

Bede Márton
külföld

Élőben figyeli a világ a New York-i magányos gyilkos utáni hajszát

New York a kamerák városa, a sajtónak is jó forrásai vannak, és a rendőrség sem titkolózik az indokoltnál jobban. Úgyhogy mióta valaki szerda reggel az utcán lelőtte a UnitedHealthcare biztosítótársaság vezérét, a szemünk előtt áll össze a mozaik, hogy történt a dolog. Kérdés, elég lesz-e mindez az elfogáshoz.

Rovó Attila
külföld

Álhíresek és gazdagok - Így lopják el a pénzed az internetes csalók

Hogy vezetett el minket egy Bakáts téren parkoló McLaren az utóbbi évek egyik legnagyobb, határokon átívelő online pénzügyi csalásához? Milyen módszerekkel dolgoznak még ma is mások, akik Moldován András, Tatár Csilla vagy épp Magyar Péter arcával próbálnak pénzt lehúzni a magyar interetezőktől? A Lakmusz videója.

Kiss Bence, Német Szilvi, Botos Tamás, Zöldi Blanka, Kristóf Balázs
video

Ezeket a könyveket szerettük idén

Regények, nonfictionok, gyerekkönyvek: kedvenc idei megjelenéseinkből gyűjtöttünk össze jó párat a Nem rossz könyvek ünnepi időszakra készülő epizódjában.

Ott Anna, Horváth Bence
könyv

Összejött a várva várt találkozó: a pécsi gyermekotthon előtt szájkaratézott Menczer Tamás és Magyar Péter

A kellemetlen találkozó alatt Menczer végig „kicsinek” szólította Magyart, aki elénekelte „A börtön ablakában” című dalt, és azt mondta, hogy Menczer szája büdös.

Benics Márk
POLITIKA