Kísérő szülőként ment el az osztálykirándulásra, ahol megütötte a 16 éves gyereket. Rózsa már hétfőn megvonta a jogköreit, de eddig várt, hogy ő jelentse be a lemondását.
Minősített könnyű testi sértés miatt próbára bocsátást kértek a kazincbarcikai nőre.
Egy öregfiúk focitorna díjkiosztóján sértegette egy néző a rappert, aki némi szóváltás után felpofozta az illetőt.
Az előadó szerint a néző alkohol hatása alatt sértegette őt, és a „tágabb családjának” számító újpesti öregfiúkat, ezért cselekedett meggondolatlanul. Sajnálja.
A 71 éves férfit garázdaság és könnyű testi sértés megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.
A rendőrség már beazonosította az elkövetőt.
Egy eldurvult vita után ütötte meg Puzsér Róbertet, ebből lett rendőrségi ügy.
A török elnök már sokadszorra viselkedik felháborítóan gyerekekkel.
Az ütés után Ábrahám Róbert arra kérte a kritikust, ne legyen negatív.
„Ez a támadás a török labdarúgás szégyene” – mondta a szövetség elnöke.
A földön aztán alaposan meg is rugdosták a játékvezetőt az Ankaragücü stábtagjai.
Amiből megtudtuk, hogy a lányoknak azért nem megy a matek, mert ahhoz „gondolkodni kell”, viszont a zsámbéki TSZ-ben mindenkinek van jövője. De kaptak tanácsot a fiúk is, miszerint tartózkodjanak a fantáziájukat izgató olvasmányoktól, mert a maszturbálás „megterheli az idegrendszert”.
A színész az Oscar-gálán kiosztott pofon óta először szerepelt esti talk show-ban.
Simiso Buthelezi úgy megszédült, hogy egy üres sarkot kezdett pofozgatni.
A 48 éves féri Fekete-Győr Andrást és több párttagot is megütött.