Megpofozott egy 16 éves gyereket az osztálykiránduláson kísérő szülőként résztvevő Várnai László zuglói alpolgármester. Ez Rózsa András polgármester friss Facebook-posztjából derül ki. Rózsa leírja, hogy az esetről most hérfőn értesült és azonnal leült beszélni Várnaival, aki „elismerte a hibáját”.
„Mélységesen lesújt, hogy ez megtörténhetett és a leghatározottabban elítélem.” -
szögezte le a momentumos polgármester, aki szerint ez „nem maradhat következmény nélkül, Várnai Lászlónak le kell mondania az alpolgármesteri tisztségéről.” Annyira így gondolta, hogy ott helyben felszólította az alpolgármesterét a lemondásra és megvonta a jogköreit.
A dolog azért nem derült ki hétfőn, mert Rózsa elmondása szerint Várnai „szeretett volna beszélni az iskola vezetőjével, a gyermek szüleivel és a gyermekkel is és bocsánatot kérni tettéért.”
A polgármester erre való tekintettel adott neki pár napot és várta, hogy ő maga jelentse be lemondását. Csakhogy ez nem történt meg szerdáig.
„Sajnos ez a bejelentés ezidáig elmaradt” - írja Rózsa -, „ezért az ügy komolyságára való tekintettel kénytelen vagyok a nyilvánosság előtt felszólítani a lemondásra és a nyilvános bocsánatkérésre.”
Az ügyben online és telefonon is megkerestem Várnait, ha reagál, frissítjük a cikket.
A politikusnak és zuglói civil aktivistának nem ez az első ilyen jellegű ügye. Egy ideig az LMP tagja volt, ahonnan 2013-ban egy nővel szembeni erőszakos fellépése miatt zárták ki. A politkus ellen akkoriban eljárás indult garázdaság gyanújával egy eldurvult gyerekelhelyezési vita miatt. Szél Bernadett, az LMP akkori társelnöke a kizárást azzal indokolta, hogy szerinte tanúk voltak arra, hogy az önkormányzati képviselő bántalmazta volt élettársát, gyereke anyját, de Szél nem részletezte, hogy hogyan.
Várnai akkor nem adta vissza az önkormányzati képviselői mandátumát, mondván nem bántalmazta a volt élettársát és el sem ítélték az ügyben. „Veszekedtünk, huzakodtunk, de nem volt bántalmazás, (...) ez nem ment túl egy rossz családi veszekedésen” - nyilatkozta akkor.
Abban az ügyben 2017-ben végül jogerősen 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélték garázdaság miatt.