„Meghallottuk az üzenetet”, és „ajánlatot nem teszünk”. A parkolási cég nem vette jó néven, hogy Kovács Gergely megválasztott polgármester kritizálta őket.
Az önkormányzat szerint nincs ügy, Marika néni nem munkaidőben takarít Pokorninál, és tisztességes óradíjat kap.
Két lakást is értékesít a leköszönő fideszes önkormányzati vezetés.
Szerinte a kutyapárt elnökének „sajátos stílusa, állandó kellékeként a sörösdobozzal és a cigarettával meg az átizzadt pólóval egyfajta üvegplafont helyez fölé”.
A 12. kerület új polgármestere, Kovács Gergely évek óta mondta, a gyilkosok emlékművét el kellene vinni a helyéről, és ezt a választás éjszakáján is megígérte. Aztán a Mi Hazánk és a kormánymédia fenyegetőzni kezdett, és az MKKP társelnöke közölte, hogy nem ezzel kezdené a ciklusát, mert nem akarja, hogy egymásnak essenek az emberek. Pedig az igazságtétel most, a szobrot állíttató helyi Fidesz bukása után lett igazán fontos.
A leköszönő polgármester szerint nem lenne Fidesz Orbán Viktor nélkül.
Arról, hogy a mennyiben köszönhető a Fidesz és a kormány politikájának a kerületi bukás, nem volt hajlandó beszélni.
Mit rontottak el a kampányban, miért nincs értelme beülni a parlamentbe, hogyan „tárgyaltak” a DK-val, mit mondott Vitézy Dávid a Fideszről, és mihez kezdenek egy kerülettel? Többek közt ezekről beszélgettünk Kovács Gergellyel, a Kutyapárt társelnökével, és Hegyvidék frissen megválasztott polgármesterével.
Csak azt nem vették észre, hogy Pokorni Zoltán mikrofonja bekapcsolva maradt a testületi ülés szünetében is.
A Fidesz nagyot bukott a XII. kerületben, kihasználják az átmeneti időszakot. A szintén távozó Dézsi Csaba András is bepróbálkozott Győrben egy kinevezéssel, de az már a Fidesz-frakció többségén sem ment át.
A XII. kerületben Kovács Gergely 14 százalékponttal verte a Pokorni helyett induló fideszes jelöltet.
Az ősztől hivatalba lépő kutyapárti polgármester elvitetné, a Mi Hazánk elnöke masírozó Betyársereges videóval válaszolt erre.
Fellángol az évtizedes emlékezetpolitikai harc.
Pokorni Zoltánt a Kutyapárt elnöke váltja.
Öt évvel ezelőtt érte el legnagyobb választási sikerét az ellenzék: képes volt főpolgármestert adni és 10 kerületben fordítani. Idén is látványos küzdelem várható, több helyen ellenzéki oldalon kell keresni a fő riválist.