Mikor, ha nem most? A rendszerváltás újabb sürgetése.

Bemutatjuk Lakatos Róbert Ki kutyája vagyok én? című dokumentumfilmjét. Mi köze a kuvasztenyésztésnek a nacionalizmushoz, az identitáspolitikához és a kisebbségi léthez? A film abszurd humorral mutatja meg, hogyan válhat egy fajtatiszta magyar kutya párkeresése politikai önismereti utazássá.

Vasárnap este a Jeti Moziban bemutatjuk Lakatos Róbert Ki kutyája vagyok én? című dokumentumfilmjét, amelyben a film főhőse megpróbálja kiházasítani kutyáját, miközben mélyre ássa magát a kutyapolitikában.

A sükösdi tamburás gyerekek parlamentben való szerepeltetése és Bódis Kriszta problematikus videója miatt kerestem meg az egyik legelismertebb gyermekvédelmi szervezetet – aminek alapítója most kormányzati szerepet kapott –, hogy aztán még több kérdés merüljön fel. Például hogy megtörténhet-e itthon az, ami Lengyelországban; elnyomhatja-e a kormányzati pozíciót kapó egykori kollégákkal szembeni kritikát a civil szervezetekben a személyes lojalitás?

Állami segítséget kértek, „bármilyen megoldásban partnerek lennének”.

Szemezgetés az alkotókból, akik a legtöbbet profitáltak az előző rendszerből Pataky Attilától a giccsfestőn át Mága Zoltánig.

Bódis Kriszta kamerák elé állította a hétesi gyerekeket, hogy vele együtt szedjék a szemetet.

Mintha nem értenék a Fideszben, hogy miről van szó, amikor valaki az előző rendszer bűneit emlegeti. Mintha új lenne nekik, hogy rendszerszintű korrupció, lélekölő propaganda és sok mesés meggazdagodás volt. A választási vereségért arctalan felelősöket hibáztatnak: névtelen fideszes nyomásgyakorlókat, luxizó kullancsokat és félretájékoztató kutatókat.