A legfőbb ügyész szerint „Magyarországon egy stabil és komoly küzdelem folyik a korrupció ellen”, és az ügyészség el tudja látni azt a feladatot, amit más országokban az Európai Ügyészség vállal magára.
Polt Péter legfőbb ügyész közölte, az ügyben most hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt folyik nyomozás.
Polt Péternek szólt a kérdés, aki feljelentésként értékelte azt.
Alkut ajánl a miniszterelnöknek a Tisza Párt elnöke.
Büntetőeljárást folytatnának le a Dunába dobott telefon ügyében, de így nem lehet.
A DK-s Vadai Ágnes érdeklődött arról, hogy végeznek-e érdemi munkát a Közép-Európai Oktatási Alapítvány vezetői és a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagjai.
A Készenléti Rendőrség dönt arról, hogy nyomozást indítanak-e a szívatásokra épülő óvszerkitiltós tábor miatt.
A DK szerint koncepciós eljárás folyik Kiss László óbudai polgármester ellen, ezzel akarták szembesíteni PolA vesztegetés gyanújával letartóztatott Kiss László miatt akart beszélni Vadai Ágnes a legfőbb ügyésszel.
A vád szerint a tankerületi dolgozó közbeszerzési eljárásokat manipulált.
A veszélyhelyzeti intézkedés emellett komoly feszültségeket okozott Ausztria és Magyarország között, bekérették a bécsi magyar nagykövetet, és Ausztria szigorúbb ellenőrzést rendelt el a határon.
Polt Péter feljelentésként értelmezte Hadházy Ákos ezzel kapcsolatos kérdését.
Vadai azt kérdezte Polt Pétertől, végez-e érdemi munkát a Fudan Hungary Alapítvány és a Közép-európai Oktatás Alapítvány.
Innen jött a szokásos menetrend: Vadai Ágnes kérdezte a különös esetről Polt Péter legfőbb ügyészt, aki ezt feljelentésnek vette, és továbbpasszolta az ügyet a rendőrségnek.
Ezért az ügyészség lehetőségei is kimerültek.
A NAV indít eljárást az eset után Orbánt lefotelfasisztázó és letolvajozó Dead Kennedys ikonikus képének lenyúlása miatt.