A CÖF DK-s képlopásáról kérdezték Polt Pétert, a szokott módon reagált

belföld

A DK képviselője, Vadai Ágnes kérdezte a parlamentben a legfőbb ügyészt arról, hogy sértett-e a jogszabályt „a kísérteties wannabe diktátor Orbán fotelfasiszta rezsimjét” támogató CÖF, amikor a legújabb dollárbaloldalas kampányukhoz „bizonytalan forrásból, engedély nélkül” használta fel a Dead Kennedys punkegyüttes ikonikus fotóját.

Polt Péter úgy reagált a kérdésre, ahogy Vadai Ágnes parlamenti kérdéseire szokott: azt feljelentésként értékelte, és megküldte „elbírálás céljából a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóságának” (a kérdés és a válasz itt található). Korábban ugyanígy tett, amikor a CÖF-ös plakátokat kiadó cég ügyéről, a Mészáros Lőrinc cége által kiírt és Mészáros Lőrinc másik cége által elnyert közbeszerzésről kérdezte Vadai, de ez történt például a gödi akkugyár ügyében is, vagy akkor, amikor a DK-s politikus arról kérdezte, hogy az állami MTÜ miért hirdette az Orbán család érdekeltségét.

A mostani képlopásos esetről korábban már többször írtunk. A kormány politikáját mindenben aggályok nélkül támogató – ahogy mondani szokás, rogáni kottából játszó –, korábban például az MVM félmilliárd forintjával kitömött civil szervezet a március elején indított dollárbaloldalas óriásplakát-kampányát egy az egyben a Dead Kennedys amerikai punkegyüttes egyik ikonikus fotójának ellopására építette fel.

Balra a Dead Kennedys, jobbra nem a Dead Kennedys
Grafika: Botos Tamás

Miután az eset kiderült, előbb Jello Biafra, a Dead Kennedys volt frontembere, majd a másik két alapító, a Dead Kennedys ma is aktív tagjai, East Bay Ray gitáros és Klaus Flouride basszusgitáros is megfogalmazta reakcióját. Biafra azt válaszolta: „NEM, egyáltalán nem adtunk engedélyt arra, hogy ez a kísérteties wannabe diktátor Orbán vagy a pártja ezt felhasználja!!! Mi a fenéért támogatná bármelyikünk is az ő fotelfasiszta rezsimjét bármilyen módon?”

Bay Ray és Flouride is megerősítette, hogy a CÖF simán lenyúlta a képet: „Nem, ezt a képet a Dead Kennedystől és a fotós f-Stop Fitzgeraldtól lopták el a hatalmon lévő, őrült jobboldali Orbán-tábor emberei. Ha tőlünk lopnak, akkor a magyar néptől is kétségtelenül lopni fognak.”

A CÖF a rajtakapott tolvajok önérzetes sértettségével annyit reagált, hogy be kellene fejezni a cirkuszolást, mert a DK-t (nem a pártot, a zenekart) az például egyáltalán nem zavarta, amikor egy fekete rappernő használta a képet.

Kapcsolódó cikkek

Költségvetési csalás miatt nyomoznak a CÖF-ös plakátokat kiadó cég ellen

A DK-s Vadai Ágnes kérdezett rá a a „háborúpártiak”-plakátok ügyére Polt Péternél.

Herczeg Márk
bűnügy

Mészáros Lőrinc cégének a Mészáros Lőrinc cége által nyert közbeszerzésről kérdezték Polt Pétert, ő ezt feljelentésnek vette

Vadai Ágnes kérdezett, a nyomozóhatóság gépezete mozgásba lendül.

Haász János
belföld

Polt Péter nem válaszolt, de feljelentésnek vette, és továbbította a rendőrségnek Vadai Ágnes kérdését a gödi akkugyárról

„Kérem Képviselő Úrnőt, hogy válaszomat elfogadni szíveskedjen” - kérte Polt.

Bódog Bálint
belföld

Polt feljelentésként értelmezte Vadai kérdését arról, hogy miért hirdette az Orbán család érdekeltségét az MTÜ

A Magyar Turisztikai Ügynökség a New York Timesban hirdette a Tiborcz István tulajdonában lévő BDPST egy érdekeltségét, ezzel most a II. kerületi rendőrkapitányság foglalkozhat.

Mészáros Juli
belföld

Megvalósult minden magyar punk álma, az országot elárasztó plakátokon összeért a Demokratikus Koalíció és a Dead Kennedys

Propaganda über alles.

Bede Márton
ZENE

Jello Biafra: Mi a fenéért támogatná bármelyikünk is Orbán fotelfasiszta rezsimjét?

A Dead Kennedys énekese megerősítette: a magyar kormány ellopta, nem pedig megvette a legendás punkegyüttes híres fotóját.

Szily László
POLITIKA

Dead Kennedys: Orbánban minden rossz, és ha tőlünk loptak, akkor a magyaroktól is biztosan lopnak

Jello Biafra után a kaliforniai punkegyüttes gitárosa és basszusgitárosa is kikelt az Orbán-kormány és a CÖF plakátkampánya ellen.

Herczeg Márk
FASIZMUS

CÖF: Amikor egy fekete nő másolta a Dead Kennedyst, nem voltak olyan érzékenyek

„Mindezek alapján kérjük az érintetteket, hogy fejezzék be a cirkuszolást” – kérte a CÖF-CÖKA.

Herczeg Márk
POLITIKA