portik tamás

Gyárfásra több mint 12 évet, Portikra életfogytiglant kért az ügyész

A volt médiavállalkozót és úszószövetségi elnököt előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettében felbujtóként szeretné elítéltetni a vád, mivel úgy gondolják, hogy Gyárfás rendelte meg riválisának, Fenyő Jánosnak a kivégzését.

Herczeg Márk
bűnügy

Meghallgatták az utolsó tanúvallomást, őszre jöhet ítélet Gyárfás Tamás ügyében

A 10. számú tanú épp a tengeren időzött, úgyhogy a bíró olvasta fel a vallomást, amiből kiderült, hogy először csak megveretni akarták a később meggyilkolt Fenyő Jánost.

Bódog Bálint
bűnügy

Első fokon 20 év fegyházbüntetést kapott Portik Tamás

A másodrendű vádlott pedig 14 évet.

Fődi Kitti
bűnügy

444. oldal #19: A tükörbe nézve mondogatta: érinthetetlen vagyok

Portik Tamás gyerekként telefonfülkék fosztogatásával kezdte, végül a magyar alvilág legmeghatározóbb alakja lett. Apakomplexus kísérte, bizonyítási vágy hajtotta, és elhitte, hogy mindent és mindenkit maga alá gyűrhet. Dezső András Nagyfőnök című könyve a 444. oldalban.

Fórizs Mátyás
podcast

Magyarországon a törvény sem véd meg a propaganda hazugságaitól

Hiába van ítélet, a TV2 nem hajlandó leközölni, hogy hazugságokat terjesztett Juhász Péterről, és még a jog sem képes kikényszeríteni ugyanezt.

Rényi Pál Dániel
Média

Ihász Sándor nyugodtan alszik, és nem lát olyasmit, ami igazolná Gyárfás bűnösségét

Konstruált és megalázó eljárásról beszél a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatban nem jogerősen elítélt korábbi főügyész.

Szurovecz Illés
bűnügy

Rókával, kerékpárral, kérészekkel megy itt a kampány

Jász-Nagykun-Szolnok megyében éppen ott nem lesz verseny a közös indulásért, ahol vádat emeltek a fideszes képviselő ellen korrupció miatt.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA
Videó

Mi történne Rogán Antallal egy jogállamban?

Sérült-e Magyarországon a jogállamiság? Ez volt az utóbbi évek egyik nagy kérdése Európában. A kormány szerint a jogállamnak még definíciója sincs. Elméleti vita helyett nézzük meg egy konkrét példán keresztül, hogy a jog-e az úr hazánkban. Magyar jeti, 2. rész.

Kiss Bence, plankog, Ács Dániel, Botos Tamás
video

Portik szerint manipuláltak a felvételek, amiken Gyárfás Tamással beszélget

Azt mondja, az volt a feladata, hogy kimondassa Gyárfással, hogy köze volt a Fenyő-gyilkossághoz.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Gyárfás most már azt állítja, nem is voltak versenytársak Fenyővel

Azt is tagadja, hogy anyagi jellegű lett volna a vitájuk, mert "a pénz nem érdekelt". A Fenyő János meggyilkolásának felbujtójaként megvádolt sportvezető perének negyedik napján újságcikkeket elemeztek.

Király András
bűnügy

A kérdések hatására elillanni látszik Gyárfás Tamás magabiztossága

Gyárfás csaknem három napon át kimérten, logikusan érvelve fejtegette, hogy miért nem lehet ő a Fenyő-gyilkosság felbujtója. Amikor viszont a bíró és az ügyész faggatni kezdte, már nem adott egyenes válaszokat, szinte kibogozhatatlanná vált a védekezése.

Király András
bűnügy

Felmentette a bíróság a Prisztás-gyilkosság másodrendű vádlottját

Hatvani Istvánt korábban 15 évre ítélték.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Gyárfás azt állítja, Tasnádi, Portik és az orosz-ukrán maffia is zsarolni próbálta a Fenyő-gyilkossággal

Azt mondta, Portik titokban többórányi felvételt csinált a beszélgetéseikről, de azokon sosem hangzik el a megbízás Fenyő János megölésére, mert ilyen megbízás nem is volt soha.

Herczeg Márk
bűnügy

Gyárfás állítja, hogy Fenyő halála előtt 16 hónappal rendeződött a konfliktusuk

Ráadásul úgy, hogy ő járt jól. Abszurdnak tartja a vádat, hogy ezután meg akarta volna öletni egykori riválisát. Elkezdődött Gyárfás háromnaposra tervezett vallomása.

Király András
bűnügy

A Blikk szerint öngyilkosságot kísérelt meg Portik Tamás a cellájában

A Fenyő-gyilkosság ügyében felbujtással vádolt férfit azóta 24 órás állandó felügyelet alatt tartják.

Horváth Bence
bűnügy