privatizáció

Verseny nélkül lesz az oroszoké a Dunakeszi Járműjavító, amibe nemzetstratégiai érdekből szállt be az állam

Végül is ez is egy stratégia.

Herczeg Márk
gazdaság

Kolosi Tamás a rendszerváltásról és a privatizációról: A lehetőségekhez képest még ez volt a legjobb

Antallék privatizációja sikeres volt, a tőkés átmenet békésen és gyorsan zajlott. A csehek és a lengyelek megoldása sem volt jobb. Itthon viszont az értelmiség az utolsó pillanatig akadályozta a piacosítást a saját érdekszférájában, és utóvédharcai a mai napig tartanak.

Uj Péter
rendszerváltás

Lázár kétharmados törvénnyel védené meg a mezőhegyesi Ménesbirtokot az újabb privatizálástól

A kormánytól várja a 10 ezer hektáron gazdálkodó, 2 éve állami tangazdaságként működő Ménesbirtok elidegenítési tilalmának megoldását.

Herczeg Márk
mezőgazdaság

„Ebben az értelemben a rendszerváltás kudarc volt”

Az 1989 után létejött rezsimet sosem tudták megszeretni az emberek. Az elitek nem tudtak elég erős legitimitást szerezni a létrejött demokráciának. Aztán, amikor Orbán Viktor nekiállt lebontani, senki sem akadt, aki megvédte volna. Beszélgetés Orbán Krisztiánnal.

Uj Péter
rendszerváltás

Egy luxemburgnyi termőföldet szórt el a kormány

Orbán szűkebb szülőföldjén fogyott legjobban a föld, Mészáros Lőrinc családja kétmilliárdért vásárolt be.

Albert Ákos
gazdaság

Könnygázzal oszlatták a tüntetőket, miközben Juncker átvette a szaloniki egyetem díszdoktori címét

A baloldali tüntetők a privatizálások ellen tüntettek.

Herczeg Márk
külföld

Lánczi András megideologizálja, hogy most eljött a Fidesz ideje a lopásban

Rákosi államosított, a rendszerváltás utáni kormányok privatizáltak, most meg a Fidesz korrupt. Ennyi, nincs itt semmi látnivaló.

Sarkadi Zsolt
politka

Felzárkózás a Nyugathoz: mit tehet a magyar elit?

A nyolcvanas-kilencvenes években csúcsra került magyar elit csődöt mondott, és a politikával együtt földbe állt. A politikusok improvizálnak, az ország leszakadó pályán. De van remény: nemzetközi szinten is jelentős teljesítményekre képes magyar üzletembereknek és értelmiségieknek kell újjáépíteniük az elit hitelét.

Publius Hungaricus
gazdaság

Raúl Castro: Nem lesz itt privatizálgatás

A nagy nyitásban a jelek szerint meg akarja húzni a határokat a kubai pártvezető.

kasnyikm
külföld

Libériában egy amerikai cégre bízza az állam a közoktatási rendszert

Az általános iskolai végéig Bridge International Academies nevű cég intézi az összes gyerek oktatását. Ez lehet az első privatizált közoktatási rendszer a világon.

erdelyip
POLITIKA

Putyin elkezdi kiárusítani a családi ezüstöt?

Szeptemberben parlamenti választások lesznek. Ha el akarják kerülni a megszorításokat, gyorsan bevételt kell szerezniük.

Király András
külföld

Németek viszik a kiárusítás alatt álló Görögország első darabkáját

Privatizál a privatizációellenes kormány.

kasnyikm
gazdaság

Vannak fideszesek, akik kedvezményesen privatizálnák az állami földeket

El akarják adni A Magyar Földet! És ez látszólag nincs ellenére a kormánynak sem.

Király András
politika

Molnak a horvátoknál bejött, most a szerbek árulnak magyaroknak cégeket

A magyar-szerb találkozón került szóba, hogy a Szerb Privatizációs Ügynökség 51 céget adna el, szeretettel várják az itteni érdeklődőket.

Botos Tamás
gazdaság

Az állam első fokon pert vesztett a Hubertusszal szemben

Az ügyben a felperes állami oldal szerette volna elérni egy 1992-ben kötött privatizációs szerződés teljes semmisségének kimondását.

Herczeg Márk
jog