rablás

Otthon újra rabolni kezdtek a Wagner sittes zsoldosai

A háború a börtönből kiengedett rabokból sem a legjobbat hozza elő.

Czinkóczi Sándor
háború

Fegyvert fogott a rabló az újpesti trafikosnőre, nem hatotta meg

„Rögtön utána fel is hívtam a főnököm, hogy nézze meg a kamerafelvételt, ez most tényleg megtörtént-e velem” – mondta az eladó.

Boros Juli
bűnügy

Budapesti szállására betörve rabolták ki az amerikai jobboldali kultúrharcost, az útlevelét is ellopták

Chris Rufo arra ébredt, hogy valaki betört hozzá, és épp ellopja a dolgait. Az csak később derült ki, hogy pontosan mit vittek el tőle.

plankog
bűnügy

Egy nyíregyházi fiú elkaszinózta a pénzét, majd a rendőröknek azt mondta, kirabolták, hátha valahogy visszakapja a pénzt

Hülye ötlet volt.

Herczeg Márk
bűnügy

Menekülés közben kitörte a fotocellás üvegajtót a rabló

Egyéb lopásokkal is vádolják a 28 éves férfit, 7 évet kaphat.

Benics Márk
bűnügy

Az FBI segítségével, Amerikában fogták el egy miskolci rablás feltételezett elkövetőjét

Egy társával együtt, magukat rendőrnek hazudva hatoltak be egy házba, ahonnan 19 ezer eurót, értékes karórákat, parfümöket vittek el több millió forint értékben.

Mészáros Juli
bűnügy

Az utcai bűnözésről csináltak anyagot a CNN-nek, mikor feltörték az autójukat

Miközben felbérelt biztonsági őrök figyeltek a kocsira.

Bódog Bálint
külföld

Alkalmi szex után rabolta ki és verte meg a partnerét egy kaposvári férfi

40 ezret akart kérni az együttlétért, aztán fenyegetőzni kezdett.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Tavaly ellopott Dalí-rajzok kerültek elő egy katalán raktárból

A fiatal Dalí alkotásait pokrócba csavarta a műkincstolvaj testvértrió.

Dienes Gábriel
külföld

Kiraboltak egy 79 éves nőt egy miskolci liftben

A szatyrot a gurulós táskáról eltulajdonító rablót elfogták.

Herczeg Márk
bűnügy

Letartóztatták az ámokfutót, aki hétfő este sorra támadta meg és rabolta ki az embereket Székesfehérváron

Újabb sértettek jelentkeztek a rendőrségen.

Herczeg Márk
bűnügy

Egy 50 éves férfi késsel fenyegetve rabolt ki egy külföldi nőt a 6-os villamoson

Az eset szeptember 3-án, délután történt, most emelnek vádat.

Herczeg Márk
bűnügy

Leragasztották a szemét, megkötözték, és addig verték, amíg mindenét oda nem adta

Három órán át tartott a többlépcsős tortúra.

444.hu
bűnügy

A nagymama miccsreceptje miatt törtek be egy családhoz Romániában

Szokatlan eset Vajdahunyadról.

Kiss Imola
bűnügy

Fegyveresek törtek be Raheem Sterling otthonába, az angol válogatott csatára vasárnap hazautazott a katari vb-ről

Márkás órákat és más értéktárgyakat vittek el, nem ez az első eset, hogy betörnek hozzá, 2018-ban is volt ilyen.

Gazda Albert
világbajnokság