Orbán Viktor karrierje egyik legbizarrabb beszédét tartotta meg a Harcosok Klubjában. Egy minden elemében megkoreografált, profi díszletek között tartott show-műsorral toborzott digitális hadsereget. Mindezzel mégsem erőt, hanem valami egészen mást sikerült demonstrálni.
11 évvel később már betiltaná, és azt mondta, a Pride abban a formában, ahogy eddig volt, a jövőben nem lesz, szerinte ezt „a józan ész” indokolja
Érden, Szegeden, Pécsen lett volna Lakatosnak előadása, amely után dedikálta volna a könyvét.
Egymást érik a szabályozást kijátszó rendezvények.
Az augusztus 20-i rendezvényeket is ők szervezik 11,5 milliárdért.
Vasárnap délután 3-ra. Karácsony Gergely délelőtt egy hajón tart rendezvényt.
Gyönyörű környezet, finom reggelik és kávé, pezsgő(s) programokkal - mi kell még egy ideális, laza vasárnaphoz?
A közösségi házban ott volt a helyi országgyűlési képviselő és a polgármester is. A jelenleg érvényes szabályok szerint tilos ilyen rendezvényt tartani, még ha maszkot is viselnek a résztvevők.
Ingyen forralt bor is volt.
Bálint Istvánné nyíltan meghirdette a tiltásokkal dacoló eseményt, hogy elmondhassa az évértékelőjét. Két eljárás is indult emiatt.
Bálint Istvánné a vonatkozó kormányrendelettel dacolva szervezett politikai rendezvényt évértékelő beszéddel, meleg italokkal és gyerekekkel.
Ebben az évben 184 millió bevétele volt az arénának a rendezvényekből.
A fertőzött személy nem újfehértói, a városban még zajlik a kontaktkutatás.
Ez lesz a városban az első zárt térben tartott nagy rendezvény a járvány miatti korlátozások elrendelése óta.
A több mint tízezer fős PlayIT főszervezője egyetlen nap alatt váltott profilt, hogy megmentse a kollégáit és a cégét.