A Magyar Posta nem indokolta meg, miért mondta le a rendezvényét a Tisza új alelnökének szállodájában

belföld
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

„A Lounge Event Kft.-vel fennálló szerződés alapján a Magyar Posta bármikor elállhat a megrendelt rendezvénytől” – válaszolt a Magyar Posta a Telexnek, miután kiderült, hogy a Tisza Párt Kötcsén bemutatott harmadik alelnökéé az a balatonfüredi hotel, ahol rendezvényt tartott volna az állami vállalat.

Hotel Margaréta Balatonfüred
Forrás: Hotel Margaréta

A Magyar Posta korábban többször is tartott rendezvényt a hotelban, most azonban az esemény kezdete előtt kevesebb mint egy nappal lemondta kétnapos, száz fős foglalását a posta. Az állami cég azon a Lounge Event Kft.-n keresztül szerződött a hotellel, amely az állami propagandának köszönhetően milliárdossá vált Balásy Gyulához köthető. A Lounge a lapnak korábban azt mondta, technikai okokból mondták vissza a rendezvényt.

Forsthoffer Ágnes Kötcsén
Fotó: Németh Dániel/444

A veszprémi tiszás belharcot megnyerő Forsthoffer Ágnes szállodáját, a Hotel Margarétát a kormánysajtó azután kezdte el támadni, hogy kiderült, ő lesz a Tisza harmadik alelnöke. A TV2 Tények úgy készített a hotelről lejárató anyagot, hogy közben a TV2 Mokka és Hal a tortán című műsorainak stábjai többször is megszálltak ott. Forsthoffer korábban a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségében (MSZÉSZ) töltötte be a balatoni régióvezető pozíciót, erről azonban a héten lemondott, írta meg a 24.hu.

Kapcsolódó cikkek