2022 májusa óta tart Magyarországon a háborús vészhelyzet, amivel az éppen kifutó járványügyi veszélyhelyzetet váltották fel.
Lassan öt éve rendkívüli jogrendben élünk.
Ragaszkodnak a rendkívüli jogrendhez.
Az országos népszavazásra vonatkozó korlátozást már tavaly nyáron feloldották.
Megszűnik a polgármesterek teljhatalma - jelentette be Gulyás Gergely.
Rácsatlakozott a kormánytöbbségre.
Ha őszig kitart a rendkívüli jogrend, addig időközi választásokat és népszavazásokat sem lehet tartani.
Beleírták a törvénybe, hogy az országgyűlés elismeri a kormány járvánnyal kapcsolatos munkáját. Az ellenzék szerint a Fidesz védekezés helyett alkotmányba foglalta a lopást.
Februrárban újra szavaznia kell a parlamentnek a rendkívüli jogrend meghosszabbításáról.
Szerintük ez a kormánynak csak egy újabb színjátéka.
Mert most került bele időkorlát és csak 90 napra szól. Tavasszal ezt hiába kérték a kormánytól.
Kilencven nappal hosszabbítanának.
Orbán bejelentette, hogy visszatér a rendkívüli jogrend. Szigorítják a maszkhasználatot, és visszatér az ingyenes parkolás.
A hétpárti frakcióegyeztetésen felmerült a képviselők maszkviselésre kötelezése is a parlament üléstermében.
Így éjféltől vége is lehet a rendkívüli jogrendnek.