Azért lőtte le a lakás mintapolgár gazdáját az amerikai rendőr, mert azt hitte, hogy a saját lakásába nyitott be Szily László 2018 szeptember 10., 07:53 Legalábbis azzal védekezik, hogy eltévesztette az ajtót. A rendőr fehér, az áldozat fekete.
Én egy fehér, tiszta lány vagyok - így próbálta rávenni az ittas nő a dél-karolinai rendőröket, hogy ne tartóztassák le Albert Ákos 2018 augusztus 09., 17:40 Maguk rendőrök, tudniuk kell, hogy ez mit jelent - folytatta.
Kenusokat kellett kimenetni a Velencei-tóból az erős szél miatt Czinkóczi Sándor 2018 július 02., 14:55 A rendőrök hajója vitte őket a partig.
Egy felnőtt fehér ember hívott rendőrt a fűnyírással zsebpénzre gyűjtő, 12 éves fekete fiúra Boros Juli 2018 június 30., 21:16 Ohio kertvárosában történt az eset. Nem volt kellemes, viszont azóta több megbízást kap a kiskamasz, mint valaha.
Igazoltatás közben állt le a szíve Botos Tamás 2018 június 27., 20:54 A siófoki rendőr észnél volt és azonnal megkezdte az újraélesztést.
Rendőri felvezetéssel került időben kórházba a szülő anya Botos Tamás 2018 június 11., 10:39 Vasárnap este segítettek a járőrök.
Annyi ellenőrt vertek meg tavaly, hogy mostantól rendőrök kísérik őket a vonatokon Czinkóczi Sándor 2018 június 08., 15:30 Az elővárosi vonalakon volt a legtöbb balhé.
Lövés dördült a berlini dómban Rényi Pál Dániel 2018 június 03., 17:45 Egy osztrák férfi késsel fenyegetőzött, ártalmatlanították.
Lecserélik Papp Károly országos rendőrfőkapitányt Botos Tamás 2018 május 18., 16:00 Utódját szerdán hallgatja meg az Országgyűlés illetékes bizottsága.
Egy csomag Mentos miatt rántott fegyvert egy túlpörgött rendőr Kaliforniában Czinkóczi Sándor 2018 május 07., 22:23 Nem hitte el, hogy az előtte álló kifizette.
Vádat emeltek a babócsai bálon balhéző volt rendőr ellen Boros Juli 2018 április 04., 09:54 Három társával kívánt revansot venni egy ismerősén.
Törött szárnyú bíbicet mentettek a tiszaújvárosi rendőrök Botos Tamás 2018 március 20., 16:35 Járőrözés közben észlelték a sántikáló madarat.
Lemondott kutyájáról a dányi rendőr, nagyon bánja, hogy bántotta Sarkadi Zsolt 2018 február 22., 06:49 A rendőr volt a kiskutya gazdája, 5 évig voltak együtt.
Felfüggesztették az állatkínzó rendőrt, aki bebokszolt egy kutyát a szolgálati autója csomagtartójába Haszán Zoltán 2018 február 20., 13:22 Fel is jelentette a kapitány. A kutya jól van.
Dunából mentett ki egy nőt egy budapesti rendőr Tbg 2018 január 27., 18:09 Csík Zoltánt még a helyszínen megjutalmazták felettesei.