A dél-karolinai Lauren Elizabeth Cutshaw szombaton éjszaka 100 km/h-val repesztett hazafelé. Amikor azonban nem állt meg egy Stop-táblánál, az arra járó járőrautó félreállította. A rendőrség beszámolója szerint ekkor a rendőrök megkérdezték tőle, mégis mennyit ivott. Ez egy jogos kérdés volt, tekinteve hogy Cutshawnak teljesen vörös volt a szeme, és akadozva beszélt.
Ő azt mondta, két pohár bort ivott, aznap ünnepelte ugyanis a 33-ik születésnapját. Ami ezután jött, arra viszont a rendőrök nem voltak felkészülve:
A fiatal nő hosszan ecsetelte nekik, hogy szerinte miért kellene a rendőröknek az útjára engedniük. Sorrendben:
Majd végül azt mondta. “Én egy fehér, tiszta lány vagyok”.
Erre a rendőrök már tényleg nagyon zavarba jöttek, végül megkérdezték, hogy ezzel mit akar mondani, mire Cutshaw azt felelte, “maguk rendőrök, tudniuk kell, hogy ez mit jelent”.
A sztori dekódoláshoz nem árt tudni, hogy az Egyesült Államokban az utóbbi időben rengetegszer foglalkozott azzal a média, hogy rendőrök minden ok nélkül igazoltattak vagy lőttek rá feketebőrű emberekre, így ott manapság fontos téma az, hogy egyes emberek bőrszíne mennyire játszik közre a rendőrségi intézkedéseknél.
A dél-karolinai rendőröket megdöbbentette a nő, ennek hangot is adtak a jelentésükben, azt írták, nem fordult még velük elő olyan, hogy valaki ilyen kijelentésekkel próbálta volna elkerülni a letartóztatást. Szerintük ez egyébként csak a nő részegségét bizonyította.
Igazuk is volt, a nő nem ment át a józansági teszten, alkoholt is találtak a vérében, sőt, marihuánát is találtak nála, és drogos befolyásoltság alatt is állt. Úgyhogy letartóztatták. (New York Post)