rendőrség

7 millió forintjába került az adófizetőknek a ligetvédők rendőri kitakarítása

Július 6-án 270 rendőr és 98 készenlétis számolta fel az ellenállást a Városligetben.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Most mellényúlt a Fidesz, mert a Vizoviczki mindent tud

A magyar állam a mai napig nem tudja eldönteni, mit csináljon Vizoviczki Lászlóval. Lecsukni kockázatos, hiszen túl sokat tud, felmenteni viszont nagy égés lenne. Vizoviczki 3.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Szombat este az Andrássyn kapcsolták le az ország legszerencsétlenebb dílerét

Krisztián és motorja valósággal bűzlött a marihuánától, amikor sikerült épp egy rendőrautó előtt elvágódni az úton.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Tömegverekedés volt Gyömrőn

Herczeg Márk
bűnügy

Vádat fognak emelni a miskolci banda ellen, ami Európa-szerte és Dubajban futtatott prostituáltakat

A bűnszervezet másfél év alatt több mint 100 millió forintot vett el a lányoktól. 2014 őszén kapcsolták le őket.

Herczeg Márk
bűnügy

„Így kell Ligetet védeni!” – üvöltötte a szolgálaton kívüli rendőr, majd vesén rúgott egy 11 éves kislányt, ezért nyomozhat az ügyészség

A rendőrség trükközhetett a közleménnyel, mert máskor történt az eset, mint amit írtak, és többet nem akartak elárulni.

Herczeg Márk
bűnügy

Eltűnt a karcagi kórházból a pszichiátrián kezelt, bepelenkázott Imre

A család szerint a kórház még a jelentéseket sem hajlandó kiadni, és azt állítják, a biztonsági kamerák felvételei eltűntek.

Sarkadi Zsolt
Egészségügy

Közel 100 elfogatóparancsot adtak ki a calabriai maffia tagjai ellen

Az elfogottak között van a 'ndrangheta egyik legfontosabb klánját vezető Francesco Muto, becenevén „a halak királya”.

Herczeg Márk
bűnügy

Az ügyészség vizsgálja, mit csináltak vasárnap éjjel szolgálaton kívüli rendőrök a Városligetben

A rendőrség pedig nem árul el erről többet.

Herczeg Márk
bűnügy

Ha éjjel feszítővassal a kezedben találnak meg egy bolt tetején, akkor az sem jó kifogás, hogy „pokemonokra vadásztál”

Herczeg Márk
bűnügy

A clevelandi rendőrök azért könyörögnek a kormányzónak, hogy legalább a republikánus jelölőgyűlés idejére tiltsa be a nyílt fegyverviselést

Az utóbbi idők rendőrgyilkosságai után úgy látják, semmi jó nem sülhet ki abból, ha mindenki rohamfegyverekkel mászkál az utcán.

Czinkóczi Sándor
külföld

Obama szerint a rendőrök gyilkosai gyávák, és nem képviselnek senkit

Az elnök szerint semmi sem jogosíthat fel senkit a rendőrök elleni erőszakra.

Czinkóczi Sándor
külföld

Magyarországon kívül ilyen a posztszovjet térségben nem fordul elő

A rendőrök arcának kitakarásáról, és a magyar helyzet abszurditásáról írt a 444-nek Majtényi László, az első adatvédelmi biztos.

444.hu
Média

A rendőrség szerint még nem lehet kizárni, hogy szexuális erőszak is volt a DVBBS öltözőjében

Az elsődleges orvosi vélemény ezt még nem igazolta minden kétséget kizáróan, ezért igazságügyi orvosszakértő rendeltek ki.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

„Laci bácsi elintézte” - így vesztegette meg Rogán jegyzőjét Vizoviczki a koronatanú szerint

Varga István Vizo biztonsági főnöke volt, az ő 600 oldalas vallomására alapozta az ügyészség a legtöbb vádat. Varga azonban olyan dolgokat is mondott, amiket az ügyészség nem akart meghallani.

Sarkadi Zsolt
bűnügy