Üresek a polcok, egekben az árak, és hiába gyűjtötte össze az ellenzék az elnökválasztáshoz szükséges aláírásokat, Maduro elnök elgáncsolta a kezdeményezést.
A díler vezetett nyomra. A férfi beismerő vallomást tett.
Legalább 30 idős embert próbáltak kifosztani, azzal a szöveggel, hogy sürgősen pénz kell az unokájuknak.
Az egyik 3 év körüli gyermek kihűlés közeli állapotban volt, mikor a rendőrök kihúzták a vízből.
Elutasították Szigetvári Viktor feljelentését, szerintük nem történt bűncselekmény.
A police.hu azt írja: „egy település egyik nemzeti dohányboltjában egy férfi nemi vágya kielégítése céljából szeméremsértő módon mutogatta magát és az eladónő előtt önkielégítést végzett”.
Lakos Imre egykori SZDSZ-es újbudai politikus keresi a Facebookon a bukósisakos elkövetőt, akit négy térfigyelő kamera is felvett.
Robbanószer-kereső kutyákat is láttak, de állítólag csak egy embert keresnek.
A rendőrségtől is kitették, hónapokig nem talált munkát.
A 38 éves J. Sándor odaadta a pénzt és a játékpisztolyát.
Aki a hírt hozza, az az áruló, tehát nem a birtokára licitáló arab hercegre gyanakodik, hanem a Sláger TV román tulajdonosára.
Egy rátekeredett kábeldarab miatt képtelen volt kimászni.
Sőt, többek között Polt Péter is „személyes erkölcsi felelősséget” vállalt, hogy erősítse a Legfőbb Ügyészség korrupcióval szembeni ellenálló képességét.