Felszabadultan éli meg, hogy lassan a teljes Republikánus Párt kihátrál mögüle, és végre igazán magát adhatja az amerikai népnek.
Paul Ryan ezentúl inkább a Kongresszus republikánus többségének megőrzésére koncentrál és politikustársainak is ezt javasolja.
Nagy szerencséje az amerikai történelem legnépszerűtlenebb elnökjelöltjének – Trumpnak –, hogy a második legnépszerűtlenebbel harcol. Hát még az, hogy Clinton a jelek szerint képtelen igazat mondani.
Egy blogger és a Daily Mail ejtett foltot a becsületén.
Az amerikai konzervatív médiabirodalom királya, Roger Ailes ellen már több mint 20 nő vallotta, hogy szexuálisan zaklatta őket. Évtizedeken át ment mindez a Fox News vezetésében.
Ez kétszer annyi, mint amennyit a Republikánus Párt elnökjelöltje állított.
A 4 Oscar-díjas színész-rendező megbánta, hogy 2012-ben egy üres székhez beszélt.
A két vezető republikánus sem rajong Trumpért, de, ódzkodva bár, már áldásukat adták a jelölésére.
Publicisztikájában azt írta, jó amerikaiként fontosabb az ország szeretete, mint a párthűség.
A kanadai énekest saját menedzsere is kirúgással fenyegette, ha elmegy a Republikánus Párt jelöltállító konvenciójára. Végül maga LeBron James beszélte le a showról.
Egy széteső ország képét vázolta fel igazságbeszédnek mondott, de hazugságokkal teli, 76 percen át nagy lendülettel, szinte végig üvöltve előadott elnökjelölti beszédében. Ez az előválasztásokon működött, de ott csak a republikánusok meggyőzése volt a tét. Ahogy most állnak a dolgok, ez a választási győzelemhez kevés lehet.