Hanna azt írja, régóta fáj neki, hogy pártja egyre kevésbé képes választásra érdemes és alkalmas jelölteket állítani, mert a republikánusok olyannyira a saját bázisuk előtt játszanak, hogy azzal elidegenítik a fiatalokat, a nőket, a latinókat és az LGBT-közösség tagjait.
"Miközben rengeteg mindenben nem értek vele egyet, Mrs. Clintonra szavazok majd. Eltökélt vagyok abban a hitemben, hogy jó amerikainak lenni, aki szereti országát, fontosabb, mint hogy melyik párt győz és melyik veszít"
- írta Hanna, aki már korábban jelezte, hogy nem fog Trumpra szavazni, de arról eddig nem ejtett szót, hogy helyette a demokrata jelöltet támogatja majd. Ezzel a coming out-tal ő az első republikánus, aki vállaltan átszavaz majd.
A képviselőt különösen felbosszantotta Trump legutóbbi ámokfutása. Legutóbb Humayun Khan hősi halált halt katona - demokrata jelölőgyűlésen felszólaló - szüleinek volt képes nekimenni a republikánus jelölt, akit John McCain, egykori GOP-elnökjelölt és veterán is élesen kritizált emiatt. Hanna azt is írta, Trump nem az a figura, akire az ember szívesen rábízza egy atombomba aktiváló kódjait.
Többen a republikánus párt tagjai és prominensei közül jelezték már, hogy nem támogatják Trumpot és nem fognak rá szavazni, de Clintonra átszavazni új minőség.
Mindenesetre kihúzta már magát az elnökjelölt mögül a Bush-család, amely nem jelent meg a republikánus konvención, - igaz csak Barbara Bush határolódott el egyértelműen Trumptól -, és nem fog a jelöltre szavazni a 2012-es elnöki aspiráns, Mitt Romney sem. (The Atlantic via syracuse.com)
Mondanám, hogy ez talán már a féregségmaximum, de még nagyon hosszú ez a kampány.
McCainnek is sok volt, hogy Trump egy háborús hős muszlim amerikai katona szüleit támadja. Trump most még a szokottnál is rosszabbul mérte fel, mi nem fér bele a kampányba.