A magasabb részvétel elvileg a magyarellenes jelölt kihívójának, Nicușor Dannak kedvez.
Négy fővárosi kerületben és Miskolcon nem érte el a részvétel az 50 százalékot. Nyugat-Magyarországon az átlagosnál aktívabbak, az Alföldön az átlagosnál passzívabbak voltak a szavazók.
Ez már több, mint ahányan EP-választáson valaha részt vettek. A fővárosban az átlagnál magasabb a részvétel.
Van, ahol majdnem 11 százalékkal magasabb, mint öt éve volt.
Már majdnem annyian szavaztak, mint a 2019-es EP-választáson egész nap.
Tolnában voltak a legszorgalmasabbak a szavazók.
A billegő körzetekben alig változott a választók aktivitása, a nagyon ellenzékhez húzókban inkább csökkent kicsit.
2018-ban ez az arány 42,32 százalék volt.
A jogosultak 8 százaléka szavazott. Az 2018-as ellenzéki tábor negyedének, a 2019-es EP-választásénak pedig több mint 44 százaléka. A legutóbbi amerikai demokrata előválasztáson hasonló volt a részvételi arány.
Az előválasztási bizottság azt kéri, aki teheti, inkább személyesen szavazzon.
A 26,6 százalékos részvétel nagyobb, mint öt éve.
Délelőtt 11-ig 18,25 százalékos volt a részvétel.
Kijött az első részvételi adat, a választók 1,12 százaléka ikszelt reggel hétig.
7,2 százalékos a részvétel reggel kilenc óráig.
2002-ben 70,53 százalék volt a részvétel, ez akár meg is dőlhet.