Rex Tillerson szerint ez a lehetőség is ott van az asztalon, mivel elvesztették a türelmüket.
Ezzel mutathatja az új kormányzat, mennyire fontosnak tartja a kérdést. Viszont Dopeman és Erdősi Lászlóné is szerepel benne.
Rex Tillersonnal az Iszlám Állam elleni harcról, a NATO szerepéről és Oroszországról beszéltek.
Csütörtökön Trumpékkal imádkozott és reggelizett, ősszel Budapesten is lesz ilyen, ahová még ellenzékieket is meghívnak.
Diplomácia történik épp.
Rex Tillerson átment, két másik jelöltnél kikerülték a republikánusok a demokrata obstrukciót.
Rex Tillerson olajipari cégvezetőként rengeteget bizniszelt Putyin Oroszországával, de meghallgatásán sokkal keményebb álláspontot képviselt Trumpnál.
A csütörtöki meghallgatásokon kiderült, hogy miniszterjelöltjei nem tépnék szét az iráni atomalkut, nem tartják jó ötletnek a határfalat, fenyegetésként tekintenek Oroszországra, a muzulmánok kitiltását rossznak tartják, a klímaváltozás pedig valós és fenyegető. Érdekes négy év jön.
Ezzel sem kerültünk messzebb a harmadik világháborútól.
Újabb nagy győzelmet aratott az elfeledett fehér kisember!
Politikai tapasztalat nincs, jó viszony Putyinnal van. A helyettese szétbombázná Iránt.