Rogán Antal

Még a fideszesek 90 százaléka szerint is politikai kapcsolat kellett volna Rogánék mesés hiteléhez

A Publicus kutatása szerint még a fideszes szavazók is azt gondolják, hogy politikai alapon ad hitelt a bank, és politikai alapon döntött a kormányhivatal is. Az ellenzéki szavazók tájékozottabbak, sok fideszes lemaradt arról, hogy az elképesztő földbiznisz végül elmaradt.

Magyari Péter
POLITIKA

Rogán Barbara családja már fel se veszi a telefont azoknak, akik majdnem eladták nekik a birtokaikat 1,6 milliárdért

A földbirtok egyik tulajdonosa azt mondta, ha akarnának, sem tudnának már új szerződést kötni Rogán Antal új feleségének családjával.

Mészáros Juli
család

Rogánné és családja másik földvásárlását is elkaszálta a kormányhivatal

Az 1000 hektár mellett egy másik szerződéssel még 80 hektárnyi földet akartak venni, most ezt a folyamatot is leállították.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Újabb 3,5 milliárd közforintot kapott Rogán kedvenc alapítványa

Pedig már eddig is szépen ki voltak tömve közpénzzel.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Fekete-Győr András beszélt férfi kozmetikumokról és arról is, hogy kiket látna szívesen börtönben

A Momentum miniszterelnök-jelöltje szerint „ma már kevés azt mondani, hogy Orbán takarodj és hogy O1G”.

Mészáros Juli
POLITIKA

Álnéven írt Index-cikk utalt először arra, amivel Rogán végül előállt felesége földügyében

„Szeredy Dani” írt cikket az Indexen arról, hogy a földhivatalban még nem látszik a földvásárlás. Ilyen munkatárs a lapnál nincs, a főszerkesztő pedig elmondta: a valódi szerző nem akarja felfedni magát.

plankog
POLITIKA

A kormányhivatal a célegyenesben akadályozhatta meg Rogán Barbaráék földvásárlását

Nem sokon múlott.

Czinkóczi Sándor
mezőgazdaság

Az egyik eladó szerint még mindig érvényes a földvételi szerződés, amit Rogán Barbaráékkal kötött

Eladták a földet, várják a pénzt.

Czinkóczi Sándor
képzavar

Kormánymédiás Rogán-ügyi cikket posztolt a Köpönyeg.hu a Facebookon, ez már az OMSZ-nek is sok volt

Az Országos Meteorológiai Szolgálat kommentben szólt oda, miután az időjárással foglalkozó oldal egy Origo-cikket osztott meg.

plankog
politika

Rogán ellentámad: hazugozza a felesége okirattal igazolható földügyletét megíró lapokat, perrel fenyegetőzik, miközben minimum egy dologban valótlanságot állít

Hevesen próbáják cáfolni, amit senki sem állított, pedig a földvásárlási szerződést egészen biztosan aláírták és törvényi rendelkezések miatt mostanáig semmiképp se kerülhettek volna birtokon belülre.

Szily László
politika

A Budapest Bank Rogánné földvásárlásáról: Minden hitelkérelmet egyedi bírálat keretében vizsgálunk meg

Nincs azon semmi furcsa, hogy Rogán harmadik felesége és családja 5 százalékos önerővel vásárolhatott termőföldet, összesen 1,6 milliárdért.

Sarkadi Zsolt
politika

Ügyvédi felszólítással szedették le Rogán Barbara fényképét Varga-Damm Andrea képviselői oldaláról

A képviselőt 1,8 milliós sérelemdíjjal fenyegették.

Czinkóczi Sándor
politika

30 ezer euróért árulja a lóembrió darabját Rogán Antal első felesége

Süssem, pároljam vagy neveljem fel?

Szily László
publicisztika

Rogán Antal apósa 750 ezer forintért vásárolta be magát egy cégbe, ami 2,2 milliárdos uniós támogatást kapott

Jókor volt jó helyen.

Fődi Kitti
család

Rogán új feleségének családi köre nem állt meg az 1,6 milliárdos földszerzésnél, hozzácsaptak még 149 hektárt az esküvő előtt

Előkerült még két szerződés. A vételár 95 százalékát ezeknél is az állami bank hiteléből fedezték.

Czinkóczi Sándor
mezőgazdaság