Nemzethalál: lehajráznak minket az ortodox szomszédok.
Az EP-képviselő nem érti, a Fidesz miért az RMDSZ-t választotta a Magyar Polgári Párt helyett. Szerinte a nemzetpolitika követethetlenül átláthatatlan.
A román rendőrség adta ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség korrupcióval gyanúsított, Magyarországon tartózkodó volt parlamenti képviselője elleni nemzetközi körözést.
Kelemen Hunor sérelmezte, hogy a Bizottság az ő megkérdezésük nélkül nyilatkozott a romániai kisebbségvédelmi helyzetről.
Victor Ponta szerint Európának be kell fogadnia a menekülteket, még annak ellenére is, hogy bizonyos populista politikusok a migrációval kapcsolatos hisztériakeltésből akarnak hasznot húzni.
A román korrupcióellenes ügyészség Ráduly Róbertet és alpolgármesterét csúszópénzek elfogadásával vádolhatta meg. Más kultúra.
Így a románoknak már három nemzeti ünnepük lesz.
Az adócsalást szeretnék visszaszorítani, és valójában csak enyhíteni igyekeznek egy korábbi, még durvább törvényt.
A rendőrség fejenként 350 ezer forintra bírságolta az aktivistákat.
Nyugtákkal lehet nyerni, hogy visszaszorítsák a csalásokat, de a játék kitalálója már csalás miatt van sitten.
Ha ezt Ceaușescu megélhette volna.
Szárnyasvágóhidat működtettek, és kapcsolatban álltak a Charlie Hebdo támadóival.