románia

Egy százalékkal magasabb a román GDP-növekedés, mint a magyar

Nemzethalál: lehajráznak minket az ortodox szomszédok.

Markó Ferkó
külföld

Tőkés László: Már én magam sem értem Orbán Viktor miniszterelnök nemzetpolitikáját

Az EP-képviselő nem érti, a Fidesz miért az RMDSZ-t választotta a Magyar Polgári Párt helyett. Szerinte a nemzetpolitika követethetlenül átláthatatlan.

Tbg
Egyéb

A román külügyminiszter szerint veszélyeztetve van a Magyarországon élő románok kulturális indentitása

Botos Tamás
külföld

Wanted: Markó Attilát körözi az Interpol

A román rendőrség adta ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség korrupcióval gyanúsított, Magyarországon tartózkodó volt parlamenti képviselője elleni nemzetközi körözést.

Herczeg Márk
bűnügy

Az RMDSZ elnöke levélben panaszkodik a Velencei Bizottságnak

Kelemen Hunor sérelmezte, hogy a Bizottság az ő megkérdezésük nélkül nyilatkozott a romániai kisebbségvédelmi helyzetről.

Markó Ferkó
külföld

Figyelj, Magyarország, Románia mutatja az utat Európa felé!

Victor Ponta szerint Európának be kell fogadnia a menekülteket, még annak ellenére is, hogy bizonyos populista politikusok a migrációval kapcsolatos hisztériakeltésből akarnak hasznot húzni.

Sarkadi Zsolt
külföld

Őrizetbe vették Csíkszereda polgármesterét

A román korrupcióellenes ügyészség Ráduly Róbertet és alpolgármesterét csúszópénzek elfogadásával vádolhatta meg. Más kultúra.

Horváth Bence
külföld

Markó Attila letartóztatását kezdeményezte a román ügyészség

Király András
POLITIKA

Megint nemzeti ünnep lesz Romániában a királyság és a függetlenség napja

Így a románoknak már három nemzeti ünnepük lesz.

Herczeg Márk
külföld

Romániában megadóztatják a borravalót

Az adócsalást szeretnék visszaszorítani, és valójában csak enyhíteni igyekeznek egy korábbi, még durvább törvényt.

Bede Márton
gazdaság

4 (!) himnusz eléneklésével kezdődött az RMDSZ kongresszusa

Magyari Péter
POLITIKA

Reklámért bírságolták meg Marosvásárhelyen a magyar utcanévtáblákat kihelyezőket

A rendőrség fejenként 350 ezer forintra bírságolta az aktivistákat.

Herczeg Márk
külföld

Indul a nyugtalottó Romániában

Nyugtákkal lehet nyerni, hogy visszaszorítsák a csalásokat, de a játék kitalálója már csalás miatt van sitten.

Sarkadi Zsolt
külföld

Romániába tódulhatnak a bevásárló magyar hordák

Ha ezt Ceaușescu megélhette volna.

Markó Ferkó
gazdaság

Szatmárnémetiben felszámoltak egy dzsihádista sejtet

Szárnyasvágóhidat működtettek, és kapcsolatban álltak a Charlie Hebdo támadóival.

Herczeg Márk
Terrorizmus