samsung gyár

Megszűnt a fideszes többség a megyei közgyűlésben, visszakerülhet Gödhöz a Samsung gyár

Okafogyottá vált a különleges gazdasági övezeti minősítés a polgármester szerint.

Botos Tamás
POLITIKA

Népszava: Már közel félmilliárdot kaphattak a kormányközeli alapítványok a Gödtől elvett iparűzési adóból

A kormány négy éve különleges gazdasági övezetet hozott létre az akkumulátorgyár területén. Az így befolyt összegből több mint százmilliót kapott a Tuzson Bence igazságügyi miniszterhez köthető alapítvány is.

Solti Hanna
belföld

Kammerer Zoltán olimpiai bajnok kajakozó újrázott Göd polgármestereként

Mit sem számított az akkugyár.

Dezső Annamari
POLITIKA

Ötvenezer forint értékű ajándékot ígér egy gödi jelölt azoknak, akik elmennek a kampányrendezvényére

A gödi függetlenként induló Keczely Béla nem árulta el, milyen ajándékról van szó - részben ezzel is választási eljárási törvényt sérthet a Samsung-akkugyár városában.

Solti Hanna
POLITIKA

Ellenzéki aktivisták blokkolják a gödi Samsung-gyár bejáratait

Az ellenzéki aktivisták a Göd-ÉRT Egyesület és a Greenpeace közös tüntetése után ültek le a gyárhoz vezető utakra, hogy így tiltakozzanak.

Jelinek Anna
belföld

Eddig nem zavarta a hiányzó környezethasználati engedély, most feljelentést tesz a Samsung-gyárból eregetett mérgező anyagok miatt a gödi polgármester

Ismeretlen tettes ellen. Most kideríti, tényleg történt-e környezetszennyezés, vagy csak a sajtó rémhírterjesztéséről van szó.

Solti Hanna
belföld

A gödi Samsung-gyár 88 tonnányi mérgező oldószert bocsátott ki a levegőbe

2019 és 2022 között.

Molnár Kristóf
környezetvédelem

A rendőrség szerint nem bűncselekmény, hogy a gödi akkugyárnak több mint egy évig nem volt környezethasználati engedélye

Az ügyben Vadai Ágnes kérdésére Polt Péter indítványozott eljárást.

Bódog Bálint
belföld

Polt Péter nem válaszolt, de feljelentésnek vette, és továbbította a rendőrségnek Vadai Ágnes kérdését a gödi akkugyárról

„Kérem Képviselő Úrnőt, hogy válaszomat elfogadni szíveskedjen” - kérte Polt.

Bódog Bálint
belföld

Üzenetrögzítőn tartanak közmeghallgatást a gödi akkumulátorgyár bővítéséről

Ha valaki 3 percnél tovább beszél, a vonal megszakad.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A gödi Samsung-gyár selejtes akkumulátorait feldolgozó cég rákkeltő anyagokkal veszélyeztette a dolgozóit

A lítium-ion akkumulátorok újrahasznosításával foglalkozó bátonyterenyei SungEel Hitech Hungary Kft.-t a munkavédelmi hatóság 8,5 millió forintra bírságolta meg, mivel 13 embert súlyos veszélyeztetettségnek tettek ki.

Herczeg Márk
gazdaság

Kiszolgáltatott külföldi munkásokkal lehet csak megtölteni az épülő magyar akkugyárakat

Czirfusz Márton kutatóval arról beszélgettünk, milyen hatása lesz a magyar gazdaságra és munkaerőpiacra a betelepülő akkugyáraknak, miért hasonlítanak a jövő autógyárai egyre inkább a hírhedt kínai mobiltelefon-gyártó üzemekre, és hogy tudnak majd megélni a fizetésükből azok, akik elmennek az akkugyárakba dolgozni.

Csurgó Dénes
gazdaság

Jóváhagyta az Európai Bizottság a Samsung SDI-nek nyújtott 89,6 millió eurós magyar állami támogatást

Az LMP szerint az Európai Unió továbbra is a szennyező nagyvállalatok uralmát támogatja.

Molnár Kristóf
belföld

Rekord pénzt fizet a kormány egy-egy munkahelyért a gödi Samsungnak

És még az infrastrukturális fejlesztésekbe is beszállnak a magyar adófizetők.

Czinkóczi Sándor
kapitalizmus

Göd polgármestere attól tart, hogy Mészáros Lőrinc cége lerontaná a város ivóvizét

A tervek szerint a megtisztított vizet belekevernék a szentendrei vízbázisról érkező ivóvízbe.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA