sanna marin

Minden küzdelem hiábavaló volt - Orbán már csak a harmadik legnagyobb kerékkötő Európában

Pedig tavaly még második volt a Politico éves listáján.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Sanna Marin válik

Tizenkilenc év után.

Solti Hanna
család

Sanna Marin a nőgyülölet miatt vesztette el a választást?

A Guardian publicistája szerint a leköszönő finn miniszterelnök ellen boszorkányüldözés folyt a bulivideója kiszivárgása után. A lap finn olvasói szerint ez egyáltalán nem igaz, a kampányban már senki sem foglalkozott azzal, mi történt tavaly nyáron.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Sanna Marin szeptemberben lemond a pártelnökségről

Parlamenti mandátumát azonban megtartja.

Molnár Kristóf
külföld

Sanna Marin: Megvan rá az okunk, hogy örüljünk ennek az eredménynek

A Nemzeti Koalíció kerülhet hatalomra Finnországban, a koalíciós tárgyalások hetekig tarthatnak, az északi ország támogató Ukrajna-politikája nem változik.

Gazda Albert
külföld

Könnyen lehet, hogy a világnak búcsúznia kell Sanna Marintól

Vasárnap választ Finnország. Az összes párt, még a korábban a Moszkvához közelállónak tartott Finnek Pártja is egyetért abban, hogy helyes döntés felfegyverezni Ukrajnát. Három pártnak szinte egyenlő esélye van, az ország történetében először akár a szélsőjobboldali Finnek Pártja is nyerhet.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Sanna Marin tisztázta, mégsem ígért vadászgépeket Ukrajnának

De helyesnek tartja, hogy meginduljon a konzultáció a vadászgépek szállításáról.

Molnár Kristóf
külföld

Sanna Marin Kijevben részt vett egy ukrán katona temetésén

A finn miniszterelnök szeretné, ha a NATO felvenné tagjai közé Ukrajnát.

Molnár Kristóf
külföld

Sanna Marin: Finnország Svédországgal együtt akar csatlakozni a NATO-hoz

"Nagyon világos jelzést" küldtek a magyaroknak és a törököknek.

Bódog Bálint
külföld

Finnország és Svédország a török diplomáciai bajok ellenére is együtt csatlakozna a NATO-hoz

„Közösen indultunk el ezen az úton. És közösen is fogunk végigmenni rajta.”

Kaufmann Balázs
külföld

Sanna Marin szerint Európa nem elég erős az Egyesült Államok nélkül

A finn miniszterelnök azt mondta, hogy fejleszteni kéne az országok védelmi képességeit.

Benics Márk
háború

Megkérdezték Új-Zéland és Finnország miniszterelnökét, hogy azért találkoztak-e egymással, mert mindketten fiatal nők

Nem, felelték az újságíró kérdésére, hanem azért, mert mindketten egy országot vezetnek.

Boros Juli
külföld

Megvizsgálták a finn miniszterelnök házibuliügyét, és mindent rendben találtak

Az igazságügyi kancellár szerint nem történt szabálytalanság.

Szurovecz Illés
külföld

A finn miniszterelnök szerint fontos lenne, hogy Magyarország és Törökország jóváhagyja végre a NATO-tagsági kérelmüket

Sanna Marin már egy kicsit türelmetlen.

Solti Hanna
POLITIKA

Minden párt támogatja Finnországban, hogy kerítést építsenek az orosz határra

A végső döntést csak áprilisban hozhatják meg.

Szurovecz Illés
külföld