schadl györgy

Reagált az ügyészség Gulyás kritikájára: szabályosan kezelték a Schadl-Völner ügy lehallgatási anyagait

„Rossz, téves és személyiségi jogot sértő szakmai gyakorlatnak„ nevezte a miniszter az ügyészség eljárását.

Botos Tamás
POLITIKA

Későbbi utódjának is megpróbált egyetemi vizsgát intézni Schadl György

Lupkovics Beáta ráadásul Varga Judit volt igazságügyi miniszter évfolyamtársa volt Miskolcon.

Benics Márk
belföld

Magyar Péter menetén sokszínű tömeg lengette a piros-fehér-zöldet

Magyar Péter sokaknak új reményt jelent, de voltak olyanok is, akik úgy érzik, már az ördöggel is szövetkeznének, hogy leváltsák Orbán Viktort. Úgy tűnik a közös pont az elvesztett hit az állami intézményekben.

Bódog Bálint
POLITIKA

Még mindig folyik a külön nyomozás a „Tóni, Barbara és Ádám”-ügyben, pedig a központi Schadl–Völner-ügyben már másfél éve benyújtották a vádiratot

A BRFK erősítette ezt meg.

Szily László
bűnügy
Videó

Mostantól Rogán Antal is tudhatja, ki az a Tóni

Ezzel több mint két éve tartó találgatásnak vetett véget az ügyészség.

Kiss Bence, Kovács Bendegúz, Czinkóczi Sándor
video

Fürcht Pál főügyész kimondta: tudják, hogy kicsoda Tóni, Barbara és Ádám

„Azok, akikről önök is tudnak” - hangzott el a sajtótájékoztatón, amelyet azután hirdettek meg, hogy tanúként hallgatták ki Magyar Pétert a Völner–Schadl-üggyel összefüggésben.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Hajdú Péter szerint a Frizbi bulvárplatform, ez az, ami nem tette lehetővé, hogy a Magyar Péter-féle hangfelvétel tartalmáról kérdezze Varga Juditot

Megkérdeztük Hajdú Pétert, hogyan született a szerdai Varga Judit-interjú, és hogy a kétórás műsorban miért nem kerültek szóba a közéletileg releváns kérdések.

Fődi Kitti
belföld

Az ügyvédje szerint senki sem értesítette Völnert arról, hogy titkos megfigyelés zajlik ellene

Túl hamar zárták le a nyomozást, nem ellenőrizték a védekezését, fontos tanúkat nem hallgattak meg, köztük Varga Juditot – mondta Papp Gábor.

Herczeg Márk
bűnügy
Videó

Magyar Péter: Az elmúlt harminc év legnagyobb politikai és jogi skandaluma derült ki

Magyar Péter összecsapott a kormánymédiával, miután kijött az ügyészségről. Azt mondta, vannak még hangfelvételei, és pereket ígért azoknak, akik azt írják róla, hogy bántalmazta volt feleségét.

Kaufmann Balázs, Kristóf Balázs
video

Ügyészség: Polt Péter legfőbb ügyész nem uralja az ügyészséget

Közleményük szerint, amiben reagáltak a Magyar Péter által közzétett hanganyagra, azt írják, „az ügyészségi iratok eltüntetése, átírása nem csak jogi, hanem fizikai képtelenség is.”

Diószegi-Horváth Nóra
belföld

Nyomozati anyagokat manipulálhattak, a legfőbb ügyész politikai befolyás alatt áll, a kormány szerint csak lufi az egész

A Magyar Péter által nyilvánosságra hozott felvétel minden érintett oldaláról súlyos kérdéseket vet fel, de a hatalom egyelőre lesöpörné ezeket az asztalról.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Mit tudunk Martonovics Bernadettről, aki szóba kerül a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott felvételen?

Magyar Péter hangfelvételén akkor merül fel a neve, amikor a Völner-Schadl-ügy irataiból kihúzatásról van szó.

Lovas Gergő
POLITIKA

„Baj van?" - kérdezte Schadl Völnertől egy hangfelvételen

Nem sokkal azután, hogy Völner Pált berendelték a Karmelitába.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Mi utal arra, hogy belepiszkáltak a Völner–Schadl-ügy nyomozati irataiba?

Magyar Péter azt ígérte, hangfelvételekkel fogja igazolni ezt. A nyomozati anyagban nem tűnik minden kereknek.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A kormány tagadja, hogy beleavatkozott volna a Völner-Schadl-ügy nyomozásába

Szerintük a normál munkarend része, hogy a miniszterhelyettesek heti egyszer felugranak a Karmelitába.

Botos Tamás
POLITIKA