Mi utal arra, hogy belepiszkáltak a Völner–Schadl-ügy nyomozati irataiba?

POLITIKA

Magyar Péter szerdán kiállt a Fővárosi Nyomozó Ügyészség elé, és azt állította:

kormánytagoktól származó hangfelvételekkel tudja bizonyítani, hogy a Völner–Schadl-ügy kirobbanása előtt „Rogán Antal és emberei bementek az ügyészségre, és manipulálták az ügyészségi iratokat”.

Vagyis a számukra kellemetlen tényeket kihúzhatták vagy módosíthatták. Azt mondta, erről szóló bizonyítékai részben a volt feleségétől, Varga Judit egykori igazságügyi minisztertől, illetve Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztertől származnak, és ezeket március 26-án tervezi bevinni az ügyészségre.

Nem Magyar Péter az első, akinek feltűnt, hogy a Völner–Schadl-ügy vádirata hiányos lehet, az 1734 oldalas nyomozati anyagot két éve átfésülő kollégáinknak is az volt az érzésük, hogy nem minden kerek, néhol annak is volt jele, hogy valaki belepiszkált a dokumentumba.

Varga Judit egykori helyettesét, Völner Pál államtitkárt hivatalosan 2021 decemberében gyanúsították meg azzal, hogy hosszabb időn keresztül kenőpénzeket fogadott el a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől, Schadl Györgytől (több mint 80 millió forintot), hogy az Igazságügyi Minisztériumban lepapírozza a végrehajtókkal kapcsolatos ügyeket. Völnerre 8 év börtönt kért az ügyészség. A NER eddigi történetében ő a legmagasabb rangú fideszes, aki korrupciós vádak miatt bukott meg. De amikor 2022 januárjában a 444 elkezdte bemutatni a Völner-iratokat, kirajzolódott, hogy a szövevényes ügy jóval magasabbra ér.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek
Videó

Magyar Péter: „Rogán Antal emberei manipulálták az ügyészségi iratokat”

Varga Judit volt férje jövő kedden adja át az ügyészségnek az erről szóló hangfelvételeit.

Czinkóczi Sándor, Kristóf Balázs
video

A gazda, a zsaroló miniszter és a szexuális bűnöző – a Schadl–Völner-dosszié legnehezebb kérdései

Honnan kaptuk a dossziét, és kinek állhatott érdekében, hogy nyilvánosságra kerüljön? Mi hiányzik a nyomozati iratokból? És mit nem írtunk meg, pedig benne van?

Miklósi Gábor
bűnügy

A Legfőbb Ügyészség hivatali vesztegetés gyanúja miatt kezdeményezi Völner Pál államtitkár mentelmi jogának felfüggesztését

A gyanú szerint a fideszes Völner Pál a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott.

Horváth Bence
bűnügy

Aznap is eltehetett ötmillió forint kenőpénzt, amikor felesküdött Magyarország szolgálatára

Napra és összegre pontosan leírta az ügyészség, mikor és mennyi kenőpénzt kaphatott Völner Pál államtitkár. Ha pedig ezeket összevetjük a nyilvános szerepléseivel, tanulságos képet kapunk a magyar közéletről.

plankog
POLITIKA

Az ügyészség 8 év börtönt kér Völner Pálra

Elkészült a vádirat, Schadl Györgyöt 10 évre zárnák börtönbe, ha beismeri a tettét.

Horváth Bence
bűnügy

Ki ez a Völner Pál, az eddigi legmagasabb beosztású fideszes kormányzati figura, akit korrupcióval gyanúsítanak?

Ő adott eddig engedélyt, hogy a korrupciót kutató újságírókat lehallgassa a hatalom, de most őt érte utol a titkos nyomozás. Orbán lebukott bibós társának gyorsportréja.

Szily László
POLITIKA

A Völner-ügy kulcsfigurája egyetemi vizsgákat intézett Rogán kabinetfőnökének

A jogi diplomához hosszú és gyötrelmes út vezet, legendásan sokat kell biflázni. Aki jóban volt Schadl Györggyel, a végrehajtói kamara elnökével, annak viszont minimális tudás is elég volt. Vagy oda se kellett ballagnia. És még a vizsgára jelentkezést is elintézték neki.

Miklósi Gábor
bűnügy

Völner-Schadl-ügy: a pécsi egyetem szerint minden rendben van

Több mint egy hónapig vizsgálták az elcsalt vizsgák ügyét, de nem találtak problémát.

Szurovecz Illés
bűnügy

Rogán bizalmasai kerültek vezető beosztásba a Vodafone-nál

Az új vezetésben helyet kapott Nagy Ádám, Rogán Antal kabinetfőnöke, és bekerült Guller Zoltán is, akit Rogán tavaly nevezett ki az egységes, átlátható és strukturált kormányzati informatika és e-közigazgatás működtetéséért, fejlesztéséért felelős miniszteri biztosnak.

Mészáros Juli
gazdaság

Rogán joghallgató kabinetfőnöke a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. felügyelőbizottságába is beült, és lett egy ingatlancége is

A vizsgákon kisegített Nagy Ádámnak temérdek dolga van az egyetem mellett.

Czinkóczi Sándor
MUNKABÍRÁS

Hadházy: Rogán kabinetfőnökének a nevére került a Végrehajtói Kar több százmilliós budapesti irodaháza

Az ellenzéki politikus a közösségi oldalán írt erről.

Gazda Albert
POLITIKA

Gyanús összefonódásokat talált Hadházy Ákos Rogán Antal kabinetfőnöke és a végrehajtóktól ingatlant vásárló cég között

Nagy Ádám maga is vett egy nagy értékű irodaházat a végrehajtóktól. De egy olyan cég is vásárolt tőlük ingatlant, amelyet több szál köt össze Rogán kabinetfőnökével.

Haszán Zoltán
belföld

Magyar Péter azt mondja, a Karmelita-kolostorban fenyegették meg

Interjút adott Varga Judit volt férje, aki különös módon az egyik vezető mellékszereplője lett a cikkünk nyomán a héten kirobbant botránynak.

Kaufmann Balázs
belföld

1,1 milliárd forint értékben szerződtek Balásy Gyula cégei a Diákhitel Központtal 2018 óta

Magyar Péter a Partizánban beszélt a túlárazott szerződésekről.

Fődi Kitti
belföld

Az ügyészség meg sem próbálta kideríteni, hogy ki volt Tóni, Barbara és Ádám

Hadházy Ákos azt írta, már papírjuk van arról, hogy „nem is nyomoztak, hiszen ha akár a kisujjukat is mozdították volna, akkor hivatalosan is tudniuk kellene, hogy Rogánról van szó”.

Mészáros Juli
bűnügy

Hosszú évek hallgatása után Rogán Antal első parlamenti megszólalásában azt magyarázta, hogy nem ismeri Schadl Györgyöt

És szerinte már nem is lesz alkalma megismerni.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Magyar Péter azt mondja, Varga Judittól és Gulyás Gergelytől tudja, ki az a „Tóni”, „Ádám” és „Barbara”

A három név az úgynevezett Völner-Schadl-ügy egyik igen izgalmas mellékszálainak szereplői. Három éve nem tudjuk, kik ők. Magyar most az ígéri, bizonyítékokkal szolgál róluk, amik ráadásul miniszterektől származnak.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Nem gondolná az ember, hogy így zajlik a korrupció a legmagasabb szinteken

A 444 podcastjában a Schadl-Völner ügyet feltáró újságírókkal beszélgetünk arról, mi derült ki az 1700 oldalas nyomozati anyagból az elmúlt évek talán legjelentősebb korrupciós ügyéről, és mi az, ami gyanúsan hiányzik.

Csurgó Dénes, Miklósi Gábor, Horváth Bence, Szurovecz Illés
podcast